Budaházy: Győzelem!

Felülbírálták a jogerős ítéletet: mégsem bűnös Budaházy György , aki a vád szerint írásaival az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására buzdított.

Budaházy Györgyöt a 2006 szeptembere és 2007 márciusa között az interneten közzétett tucatnyi írása miatt vádolta meg az ügyészség állam elleni bűncselekménnyel, mert álláspontja szerint ezekben a szövegekben a vádlott az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására buzdított.

Budaházy György védőjével, Szikinger Istvánnal beszélget a bíróságon szeptember 21-én
Budaházy György elsőrendű vádlott (j) beszélget vezető védőjével, Szikinger Istvánnal az ellene és 16 társa ellen indított büntetőper tárgyalásán, a Fővárosi Bíróságon.

A Fővárosi Bíróság (FB) első fokon úgy vélte, hogy a bár a szólásszabadság határait feszegetik az írások, a vádbeli bűncselekményt nem valósítják meg, ám ezt a döntést a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte. Az új eljárásban az FB már kimondta Budaházy György bűnösségét, és egy év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, amelyet a tábla másodfokon helybenhagyott és jogerőre emelt. Ez ellen a döntés ellen fordult felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz Budaházy és védője.

A Kúria kedden kihirdetett ítéletében, helyt adva Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd beadványának - őt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésen országgyűlési képviselőként való részvétele miatt a nyilvános ülésen Szikinger István ügyvéd helyettesítette - megváltoztatta a korábbi elmarasztaló határozatokat, és felmentette a vádlottat, mert álláspontja szerint nem követett el bűncselekményt.

Kónya István, az eljáró tanács elnöke, a Kúria büntető kollégiumának vezetője szóbeli indoklásában kiemelte, hogy a vád tárgyává tett magatartás, a vádlott közzétett írásai nem alkalmasak bűncselekmény megállapítására. A vádlott helytállóan hivatkozott arra, hogy amikor a korábban eljárt bíróságok "összegezték" írásait, és következtetéseket vontak le belőlük, az már nem az ő írása, "az már valami más".

A cselekmények elbírálásakor azt kellett vizsgálni, hogy Budaházy írásai, agitációja mennyire irányult közvetlenül Magyarország alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatására - mondta a bírói tanács elnöke.

Az írások részben múltbeli eseményeket értékeltek, részben pedig harcba hívtak, és ez utóbbi alapvetően az ellenállás fogalomkörébe vonható, a hatalom fellépésével szembeni erő felmutatására hív fel. Ebben a vonatkozásban a Kúria kollégiumvezetője ismét csak egyetértően hivatkozott Budaházyra, aki az utolsó szó jogán kiemelte: csak egyfajta "defenzív erőszak" merülhetett fel a részéről, mintegy védekezés, reagálás a hatalom támadására, nem pedig egy offenzív, támadó, kezdeményező jellegű erőszak.

Kónya István szóbeli indoklásában kifejtette: az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása a legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény, nem csupán egyik vagy másik intézmény, hanem az egész alkotmányos berendezkedés felforgatására irányul. Ebben az ügyben a vádlott ugyan nem rejtette véka alá változtatási szándékát, ám hogy ezt kifejezetten erőszakos módon kívánja véghezvinni, az nem olvasható ki a szövegekből.

Budaházy írásait tovább gondolva, és az asszociációkat szabadjára engedve lehet arra is gondolni, hogy a vádlott által tervezett tömegmegmozdulások, illetve a hatalom arra adott bizonyos fajta reakciója nyomán akár bűncselekményekhez is vezethetnek az események, ám ez korántsem egy olyan közvetlen fenyegetés, amely bűncselekmény megállapítására alapot adna. Ilyen jellegű megnyilatkozások manapság már egyébként is nyilvánosságot kapnak a médiában, de még akár a Parlament falai között is, és mégsem sem merülhet fel ezek alapján büntetőjogi felelősség megállapítása - érvelt a bírói tanács elnöke.

Mindezek alapján a Kúria leszögezte, hogy a Budaházy védője által benyújtott felülvizsgálati indítvány alapos, ezért a vádlottat felmenti, mert nem követett el bűncselekményt.

"Győzelem!" - kiáltotta az ítélethirdetést követően a tárgyalóteremből kilépő Budaházy György, akit megtapsolt és éljenzett maroknyi híve a Kúria folyosóján.

"Érdemes küzdeni. El lehet érni az igazságot a bíróságon is" - mondta az állam elleni bűncselekmény vádja alól felmentett vádlott. Ügyvédje, Szikinger István nem kívánta kommentálni a döntést, mint mondta: a Kúria ítélete magáért beszél.

Budaházy György neve 2002-ben vált ismertté, amikor a választási eredmények elleni tiltakozásul néhány társával lezárta az Erzsébet hidat, majd az évek során számos tüntetést szervezett, és több eljárás indult ellene. Jelenleg országgyűlési képviselők sérelmére elkövetett terrorcselekmények vádjával folyik ellene és 16 társa ellen első fokú büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. Jelenleg házi őrizetben van, korábban több mint két évet töltött előzetes letartóztatásban.

Két hónapja Budaházy részlegesen megnyert egy polgári pert csaknem egy évtizeddel ezelőtti rendőri intézkedések kapcsán a BRFK-val szemben a Kúrián. Ugyanakkor egy hónappal ezelőtt a Kúria a felülvizsgálati indítványt elutasítva kétszázezer forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte Budaházy Györgyöt a Szabadság téri szovjet emlékmű több mint fél évtizeddel ezelőtti, az MTV székház ostromának éjszakáján történt megrongálása miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.