Felmentette Orbán a Pető Intézet rektorát

Felmentette a szeptembertől főiskolává alakuló Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének rektorát a miniszterelnök. A határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg

Orbán Viktor Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterének előterjesztésére döntött Schaffhauser Franz főiskolai rektor felmentéséről.

A határozatban utaltak arra, hogy a Pető intézet jelenlegi intézményi formájában 2014. augusztus 31-ei hatállyal megszűnik.
Két héttel korábban, július 31-én ugyancsak a Magyar Közlönyben jelent meg, hogy az intézet állami fenntartásba kerül és feladatait szeptember 1-jével a Pető András Főiskola elnevezéssel megalakuló intézmény veszi át.

Az Országgyűlés július 4-én döntött a Pető intézet állami fenntartásba vételéről, valamint egyebek mellett arról is, hogy az intézet köznevelési intézménye gyakorlóiskolai státusba kerül. Rétvári Bence parlamenti államtitkár azzal magyarázta a törvénymódosítást, hogy az hosszú távú, biztos finanszírozást és jogi környezetet biztosít az intézetnek.

A július 31-én kiadott kormányrendelet kimondja: a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft. és a fenntartásában főiskolaként működő Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének (MPANNI) - a konduktív pedagógia legrégebbi képviselőjének - feladatait a Pető András Főiskola veszi át szeptember 1-jével.

A közlönyben akkor megjelent egy kormányhatározat is, amely azt rögzíti, hogy a kabinet egyetért a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete által fenntartott köznevelési intézmény - az MPANNI Gyakorló Óvodája, Általános Iskolája, Kollégiuma, Előkészítő Szakiskolája és Egységes Konduktív Módszertani Intézete - állami fenntartásba vételével, mégpedig úgy, hogy az átalakuló köznevelési intézmény új szerkezetben a - járóbeteg-szakellátási tevékenységet is ellátó - Pető András Főiskola fenntartásában működjön tovább gyakorlóiskolaként.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.