Felmentés a felsőzsolcai árvíz ügyében

Felmentette a volt felsőzsolcai polgármestert a gondatlan közveszélyokozás vádja alól a 2010. júniusi árvíz ügyében a Miskolci Járásbíróság pénteki, elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
Sisák Péter, a Miskolci Törvényszék elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vád szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata mulasztást követett el, ugyanis nem készített vízkár-elhárítási tervet, amellyel valószínűleg csökkenteni lehetett volna a várost az árvíz idején érő károkat. Közölte: azért emeltek vádat a volt polgármesterrel szemben, mert nem gondoskodott a jogszabályokban előírt vízkár-elhárítási terv elkészítéséről.

Az árvíz idején a független Fehér Attila volt a település polgármestere. Sisák részletezte: a bizonyítási eljárásban megállapították, hogy Felsőzsolcának valóban nem volt vízkár-elhárítási terve, azonban annak elkészítése nem volt közvetlen és egyértelmű jogi előírás, nem volt törvényi szintű önkormányzati feladat. Ugyanakkor - írta - a városnak voltak olyan veszélyelhárítási tervei, amelyeket a katasztrófavédelem ellenőrzött, ezek között árvízvédelmi terve is. Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a jogszabályokból nem vonható le az a következtetés, hogy a terv elkészítése, illetve az erre irányuló intézkedési kötelezettség a polgármester feladata lett volna – fűzte hozzá.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett.

A 2010-es árvíz idején Felsőzsolca nagy részét elöntötte a Kis-Sajó. Több mint 160 ház összedőlt, a 2200 lakóingatlanból 1800 megsérült, az áradás több mint 5000 embernek okozott kárt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.