Fellángolt a pártszópárbaj a videoügy miatt

Az MSZP szerint a Fidesz azzal, hogy a kormányt, az MSZP-t és a bűnüldöző szerveket vádolja politikai terrorizmus előkészítésével, nem mond mást, mint hogy akik terrorizmussal gyanúsítva börtönben ülnek, ártatlanok. A szocialisták szerint a Fidesz nyugat-európai elvbarátai feltehetően nem tűrnek meg sokáig maguk között "egy terroristákat támogató pártot".

Nyakó István, a kormánypárt szóvivője Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatójára reagálva azt mondta: nagyon közel jár ahhoz a Fidesz, hogy "ezzel a gyűlöletbeszéddel" kiírja magát abból a demokratikus közösségből, amelynek az Európai Parlamentben maga is aktív és megbecsült részese akar lenni. Úgy fogalmazott: "Nem gondoljuk azt, hogy nyugat-európai elvbarátaik sokáig megtűrnek maguk között egy terroristákat támogató pártot".

Nyakó István szerint régen ismert, hogy a Fidesz "elmélyült kapcsolatokat ápol" a helyi önkormányzatokban szélsőjobboldali pártokkal.
Hozzátette: már országos szinten is együttműködnek, hiszen Demeter Ervin, az Orbán-kormány titkosszolgálati minisztere és Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője is "szélsőjobbos támogatással jutott be a parlamentbe".

Az MSZP szóvivője azt mondta, azt még nem lehet tudni, ki robbantott 1998-ban akkori ellenzéki politikusok háza előtt, mert az Orbán-kormány alatt négy év nem volt elég a rendőrségnek arra, hogy kiderítse.

Elmondta, azt már lehet tudni, kik támadtak meg jelenlegi kormánypárti politikusokat, és ezek az emberek az ügyészség javaslatára, a bíróság döntésével előzetes letartóztatásban várják az igazságszolgáltatás döntését.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter vagy Bajnai Gordon kormányfő és az MSZP megrendelésére cselekedett a sok vitát kiváltó robbantásos felvétel ügyében, vagy "önállósodott, elszabadult".

A tárcavezető jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy ismét "hiszterizálja a közhangulatot", és olyan környezetet alakítson ki, amely valóban alkalmas lehet arra, hogy egyesek számára a politikai terrorizmus elfogadható legyen - mondta Navracsics Tibor, aki szerint ilyen értelemben Draskovics Tibor jelen pillanatban nem felszámolni készül a politikai terrorizmust, hanem előkészíteni.

Az ügy háttere, hogy a rendőrség múlt héten pénteken a Magyarok Nyilai terrorszervezettel kapcsolatos képanyagot hozott nyilvánosságra, a felvételen szerintük a szervezet tagjai végeznek próbarobbantást.

A sajtóban olyan feltételezések láttak napvilágot, hogy a felvétel több évvel ezelőtt készült Bonyhádon, ahol "átlagon felüli kémiai tudással rendelkező, kísérletező kedvű fiatalok robbantottak". A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) visszautasítva a feltételezéseket szombaton azt közölte, abban az ügyben a Tolnai megyei Rendőr-főkapitányság nyomozott, ám robbantásról készített felvételeket nem találtak, azok soha nem kerültek a rendőrség, így a Nemzeti Nyomozó Iroda birtokába sem.

Az NNI szakértője hétfőn nem tudta megmondani, mikor és hol készült a robbanást tartalmazó felvétel.

Mindenféle nyilak

Balsai István és Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselői az elmúlt napokban többször is távozásra szólították fel Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, aki szerintük bizonyítékokat hamisíthatott a Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet ügyében, hogy tovább riogasson a szélsőjobboldali veszéllyel. Bajnai Gordon miniszterelnök bizalma ugyanakkor - mint ahogyan a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott - továbbra is töretlen Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter iránt. (Bajnai Debrecenben azt mondta, részletes tájékoztatást kér az ügyről - A szerk.) A Magyarok Nyilai nevű szervezetet, amelyet a feltételezések szerint 2002-es hídfoglalásáról elhíresült Budaházy György vezetett, többek között azzal gyanúsítják, hogy miniszterek és országgyűlési képviselők házára dobtak Molotov-koktélt. A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjai közül július 17-én kilencen voltak előzetes letartóztatásban, a főügyészség országgyűlési képviselők elleni támadások szervezésével, továbbá terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítják őket.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.