Feljelenti elődjét a mosonmagyaróvári polgármester

Mosonmagyaróvár képviselő-testülete csütörtökön elfogadott határozatában arra kérte fel a város polgármesterét, hogy tegyen feljelentést az előző városvezető és jegyző ellen.

A testület a döntést nagy többséggel, tizenkét támogató és egy ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett hozta meg.

A határozatban arra kérik fel Nagy István (Fidesz-KDNP) polgármestert, hogy a személyes felelőség megállapítása érdekében 30 napon belül tegyen feljelentést Szabó Miklós korábbi városvezető és Orbán Géza jegyző ellen a "számviteli rend megsértése, hanyag kezelés bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt".

(Szabó Miklós 2010 februárjában lépett ki az MDF-ből, majd az év őszén a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület színeiben alulmaradt a polgármester-választáson, de kompenzációs listán képviselői mandátumot nyert el.)

A két hónappal ezelőtt felállított eseti bizottság jelentésében - amelyet a csütörtöki ülés előtt osztottak ki a képviselőknek - az olvasható: hét, a Futura tudományos turisztikai létesítménnyel kapcsolatos szerződést vizsgáltak meg, s azok mindegyike kihatással volt a város többéves költségvetésére. Márpedig az akkor hatályos rendelkezések szerint ezeket a képviselő-testület elé kellett volna vinnie a városvezetőnek, azok pedig nem szerepeltek az önkormányzat költség-előirányzataiban.

Kifogásolják emellett a dokumentumban, hogy a jegyző kézjegye a hétből hat szerződésen szabálytalanul - neve, tisztsége megjelölése nélkül - szerepel, holott az ő felelősségi körébe tartozik a kötelezettségvállalási szabályok betartatása. A testület álláspontja szerint két szerződés esetében megállapítható a közbeszerzési szabályok tudatos megsértése, amely miatt vélelmezhetően kár érte az önkormányzatot.

Az eseti bizottság arra a következtetésre jutott, hogy egyes szerződések "tárgyának látható egybeesése mindenképpen további vizsgálatot igényel", de megemlítették azt is: a megállapodásokban a rendes felmondás lehetőségét kizárták, a szellemi termékek tekintetében csak korlátozott felhasználásra kapott lehetőséget a város.

A bizottság megállapítása szerint az 1,2 milliárdos Futura pályázatban közreműködő cég teljesítési igazolás nélkül nyújtotta be - az MTI információja szerint mintegy 40 millió forintra rúgó - számláját, míg más esetekben hiánytalannak és szerződésszerűnek igazoltak késedelmes teljesítéseket.

A város képviselő-testülete egyhangúlag fogadta el a bizottság azon javaslatát, hogy "a fizetési kötelezettség mértékének csökkentése érdekében" hatalmazzák fel a polgármestert: kössön egyezséget a vállalkozással, ha pedig ez nem jár sikerrel, a megállapodások érvénytelenségének megállapítása érdekében indítson polgári pert. Az MTI úgy tudja: a vitatott összeg eléri az ötvenmillió forintot.

Szabó Miklós az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szoros pályázati határidők miatt nem volt módja a testület elé terjeszteni a most kifogásolt megbízási szerződéseket, amelyekkel szerinte nem érte kár a várost, hiszen a bevont pályázati pluszforrásokból díjazták a közreműködő céget.

Megjegyezte: mivel sávosan állapították meg a díjazást, az sem volt világos, milyen összeget kellene jóváhagyatnia a képviselőkkel, akik most sem a juttatás mértékét kifogásolták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.