Feljelenti a médiahatóságnál a köztévéket a szakszervezet

A közszolgálati televíziók a hírműsorokban nem számoltak be sem a D-Day néven meghirdetett akciósorozatról, sem a rendezvények rendőrségi tiltásáról, ezért a vegyipari szakszervezeti szövetség az MTV-t és a Duna Televíziót is feljelenti a médiahatóságnál.

Az MTV, Duna Televízió, illetve  a két közszolgálati médiaszolgáltató számára a hírműsorokat gyártó MTVA és MTI a vegyipari szakszervezeti szövetség szerint megsértette a tavaly elfogadott médiatörvényt, amely a tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatók számára tájékoztatási kötelezettséget ír elő a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. Ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulnak.

A szakszervezet azt kifogásolja, hogy a munkavállalói érdekképviseletek által létrehozott Akcióegység három vezetőjének szeptember 6-án tartott sajtótájékoztatójáról sem az MTV, sem a Duna Televízió nem számolt be, miközben ott egy országos akciósorozatról adtak tájékoztatást. A közszolgálati médiumok nem tudósítottak arról sem, amikor szeptember 15-én bejelentették: a BFRK a budapesti rendezvényeket kivétel nélkül megtiltotta.

Országos jelentőségű, közérdeklődésre számot tartó eseményekről volt szó, az állami televíziók ennek ellenére a két fő hírműsorban erről egyetlen szóval sem tudósítottak – vetik fel az érdekvédők. A szakszervezet álláspontja szerint így nem tettek eleget a sokoldalú, tényszerű, időszerű, tárgyilagos, kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségnek, miközben az MTV és a Duna Televízió szeptember 15-én a főműsoridőben sugárzott híradókban mintegy két percnyi önreklámot közvetített.

Tekintettel arra, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók számára az MTVA illetve az MTI szolgáltatja a híranyagot, a szakszervezet kéri annak vizsgálatát is, hogy a tartalomkészítők előállítottak-e a fenti eseményekről szóló híranyagokat. Amennyiben igen, kérdéses: azok miért nem kerültek adásba, ha nem készültek, ennek mi a magyarázata, és kit terhel a felelősség? – teszik fel a kérdést a beadványban.

Emellett a szakszervezet kéri annak vizsgálatát is, hogy mennyiben felel meg a közszolgálati médiaszolgáltatók tájékoztatási kötelezettségének, ha a hírműsorokban önreklámok találhatók, mert az ilyen produkciók az érdemi hírek elől veszik el a helyet.

Amennyiben a médiatörvényt szó szerint értelmezi, a vegyipari szakszervezet beadványának helyt kell adni, mert a közszolgálati műsorszolgáltatók valóban nem tettek eleget tájékoztatási kötelezettségüknek – kommentálták a hírt médiajogászok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.