Feljelentette Bábolna MSZP-s polgármesterét Budai Gyula

Büntetőfeljelentést tett a magoszos Budai Gyula egy földügylet miatt pénteken Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere, országgyűlési képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, miután megtette a feljelentést, sajtótájékoztatón kifejtette: a bábolnai önkormányzat a közelmúltban vagyonkezelésre megkapott egy, a magyar állam tulajdonában lévő 85 hektáros földterületet. A vagyonkezelés szabályai szerint ezt a területet az önkormányzat nem adhatja el, ha pedig hasznosítani akarja, a vagyonkezelő hozzájárulása szükséges - tette hozzá.

Budai Gyula (középen) közölte, arra kéri Kamarás Miklóst, az MNV vezérigazgatóját, hogy rendeljen el azonnali belső vizsgálatot az ügyben
Budapest, 2009. február 26. Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szövetségi igazgatója beszél sajtótájékoztatón a MAGOSZ rendkívüli választmányi és elnökségi ülése után a Polgárok Házában. Mellette Jakab István, a MAGOSZ elnöke (j) és Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő (b). MTI Fotó: Kovács Attila

Budai Gyula szerint azonban Horváth Klára - a képviselő-testület döntése alapján - ezt a 85 hektárnyi földet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) hozzájárulása nélkül haszonbérleti pályázatra írta ki, a benyújtott pályázatok közül pedig a legkevesebbet ajánló IKR Zrt.-nek adta oda.

Ismertetése szerint a legnagyobb összeget ígérő pályázó hektáronként 51 ezer forintot kínált, a nyertes viszont hektáronként csak 30 ezer forintot. Mint mondta, a bábolnai önkormányzat három évre kötött bérleti szerződést az IKR Zrt.-vel, és ez idő alatt - tette hozzá - összesen 64 millió forint kárt fognak okozni a magyar államnak azzal, hogy nem a legjobb pályázati ajánlatot benyújtóval kötöttek szerződést.

A magoszos mindezek alapján csalás bűntette miatt tett feljelentést Horváth Klára ellen az ügyészségen. Budai Gyula azt kérte a főügyésztől, hogy a nyomozást rendeljék el, és indítsák meg a büntetőeljárást. Utalt arra, hogy már korábban is volt "problémája" bábolnai földügyekkel összefüggésben, ám - mint fogalmazott - azt a "polgármester asszony megúszta", de szerinte a mostani ügyet nem fogja.

Budai Gyula közölte, arra kéri Kamarás Miklóst, az MNV vezérigazgatóját, hogy rendeljen el azonnali belső vizsgálatot az ügyben. Ellenkező esetben azt kéri tőle, távozzon a vagyonkezelő éléről.

Az IKR Zrt. neve nem ismeretlen Bábolnával kapcsolatban. Völner Pál (Fidesz), a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke július 20-án arról tájékoztatta az MTI-t hogy bíróságon támadja meg a megyei önkormányzat az MNV azon döntését, amellyel az önkormányzat ajánlatát figyelmen kívül hagyva adott át húszéves haszonbérletre több száz hektárnyi Bábolna környéki termőföldet az IKR Zrt.-nek. Az MNV később azt közölte, szabályosan kapott haszonbérletet az IKR.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.