Feljelentette a DK az Országos Bírósági Hivatalt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a Demokratikus Koalíció (DK) az Országos Bírósági Hivatal (OBH) egy ügyvédi irodával kötött szerződésével összefüggésben.

Molnár Csaba, a párt alelnöke közleményében emlékeztetett: a bírói nyugdíjkorhatár leszállításáról szóló jogszabályt megsemmisítette az Alkotmánybíróság, majd az Európai Bíróság is kimondta, hogy a törvény a diszkrimináció tilalmába ütközik.

Az OBH sajtóhírek szerint harmincezer forintos óradíj mellett szerződést kötött a Pál és Kozma Ügyvédi Irodával, hogy az  érintett bírák által indított munkaügyi perekben képviselje a magyar államot - írta, hozzátéve: mivel a perekben "az államnak semmiféle nyerési esélye nincs", így az ügyvédi irodának a szerződés teljesítése érdekében lényegében semmit nem kell tennie, "vagyis erős a gyanú, hogy a szerződéssel az OBH jó néhány millió forintot juttathat egy baráti cégnek".

Molnár Csaba megjegyezte, az ügyvédi iroda egyik tulajdonosa, Pál Lajos az előző Fidesz-kormányzat idején több helyettes államtitkári posztot is betöltött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.