Már feljelentésnél tart a Velencei-tó kapuja

Feljelentést tett a fideszes L. Simon László a Velencei-tó kapuja elnevezésű, a tó keleti partszakaszán található szabadstrandon indult nagyberuházás ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A térség parlamenti képviselője a Központi Nyomozó Főügyészség előtt tartott szombati sajtótájékoztatóján kifejtette: az 1,6 milliárd forintos, európai uniós támogatású beruházással - amelyre Velence önkormányzata írt ki közbeszerzési pályázatot - idén nyáron teljes egészében el kellett volna készülnie a zalaegerszegi székhelyű kivitelezőnek, ám még ma is csak egy torzó, egy betonmonstrum látható a helyén.

L. Simon László közölte: azért tett feljelentést, mert az önkormányzat úgy fizetett ki csaknem 550 millió forint előleget, hogy azért cserébe semmilyen fedezetet, bankgaranciát nem kért, holott a kivitelezőről már a kiválasztáskor tudni lehetett, súlyos likviditási gondokkal küzd, hiszen több felszámolási eljárást is kezdeményeztek ellene, és a nyilvános cégadatokból is kiderül, nincs megfelelő forrása egy ekkora nagyberuházáshoz.

A kifizetett több mint félmilliárd forint nem "épült be" a beruházásba, az egy azóta sem elvégzett munka után lehívott pénz - mondta a kormánypárti politikus, aki szerint fedezet meghatározása nélkül több százmillió forintot átutalni egy olyan cégnek, amelynek már a szerződés megkötésekor súlyos anyagi gondjai voltak, felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A főügyészségtől azt várja, derítse ki, ki a felelős több mint félmilliárd forintnyi közpénz "eltűnéséért".

Ám nemcsak az a kérdés - folytatta -, hova tűnt el csaknem 550 millió forint, hanem az is, hogy mi lesz a projekt sorsa: ha ugyanis nem fejezik be, az összes eddigi támogatást vissza kell fizetni, azt a támogatást is, amelyet előlegként kifizettek meg nem valósult munkákért. A velencei önkormányzat kára így több mint egymilliárd forint is lehet a történtek miatt - közölte L. Simon László, megjegyezve emellett azt is: idén nyáron lenullázta a velencei turizmust az, hogy nem készült el a beruházás.

Kitért továbbá arra, hogy "érdekes módon" a beruházás megkezdése a szerződéskötéstől számítva három hónapot csúszott, és a szabadstrand fáit csak 2010. október 4-én, az október 3-i önkormányzati választás másnapján kezdték el kivágni. "A nyár eleji szerződéskötéstől október 3-ig eltelt három hónapban a tényleges nagyberuházást nem engedte meg elkezdeni a polgármester asszony a kivitelező cégnek" - mondta a fideszes képviselő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.