Feljelentést tesz a szekszárdi telekmutyi miatt az MSZP

Mi szüksége van Szekszárdnak egy üres pécsi telekre és egy ott lévő autómosóra? - tette fel a kérdést Harangozó Tamás.

Az MSZP hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz egy, a szekszárdi önkormányzat által megszerzett beépítetlen pécsi telek és egy ott álló autómosó ügyében – jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Harangozó Tamás.

A frakcióvezető-helyettes a hvg.hu csütörtöki cikkére hivatkozott, amelyik szerint a szekszárdi önkormányzat március 28.-i döntése értelmében a város tulajdonában került egy beépítetlen pécsi telek. A telket egy helyi vállalkozó ajánlotta fel egy 2009-ben kapott 200 millió forintos pénzügyi segítség biztosítékaként. Az ügylet része, hogy a város még tavaly 9,2 millió forintot fizetett egy, a telken álló autómosóért.

Harangozó Tamás feltette a kérdést, hogy mi szüksége van Szekszárdnak egy üres pécsi telekre és egy ott lévő autómosóra. Egyúttal arra is rákérdezett, hogy hogyan lehetett egy 2009-es értékbecslés alapján 2013-ban elfogadni az ingatlan értékét. „Amit, teszem hozzá, a képviselők maguk soha nem láttak” – tette hozzá az értékbecslésre utalva a képviselő, aki szerint vagyoni kár érhette Szekszárdot.

A politikus, emellett arra is kíváncsi volt, hogy az önkormányzat hogyan mondhatott le a további pénzügyi biztosítékokról.

Az MSZP jövő péntekre a Párbeszéd Magyarországért helyi képviselőivel együtt tüntetést szervez Szekszárdon, ahol azt követelik majd, hogy a közgyűlés oszlassa fel magát és írjanak ki új választást - mondta.

Harangozó Tamás sajtótájékoztatójáról készült videófelvétel: ITT

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.