Feljelentést tesz a jegybank közbeszerzése miatt az LMP

Az LMP feljelentést tesz hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával, a párt szerint ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közbeszerzésen „elképesztő indokokkal a Fidesz-közeli Századvég”, vetélytársánál 700 millió forinttal drágább pályázatát hozták ki nyertesnek.

Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő és Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője ezt csütörtökön közölte az MTI-vel, azt követően, hogy sajtóhírek szerint a Kopint-Tárki közzétette a Magyar Nemzeti Bank 1,8 milliárd forintos keretösszegű, a Századvég győzelmével végződő közvélemény-kutatási pályázatának nyilvánosságra hozható anyagait. A pályázatot, amelyen a Kopint-Tárki és a Századvég indult, utóbbi egy drágább ajánlattal nyerte meg, úgy, hogy a szakmai értékelésre kapott magasabb pontszámot.

Az LMP közleményében bírálta a jegybankot, szerintük ugyanis a devizahiteleseken és a forintgyengülésen óriási nyereséget elérő MNB több mint 400 milliárd forintot költött értelmetlen célokra az elmúlt években.

„A jelek szerint az osztogatásból a Fidesz hátországa sem maradhat ki” – fogalmaztak a kommünikében, amelyben azt is kifogásolták: a Századvég több mint 50 százalékkal többet kért, mégis a kormányközeli intézet nyerte el a megbízást. A párt a pályázat szakmai tartalmának értékelését is vitatta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.