Feljelentéssel folytatódik a plakátháború

A közbeszerzési törvény megszegésére hivatkozva, ismeretlen tettes ellen ügyészségi feljelentést tesz az LMP a nemzeti konzultációhoz kapcsolódó plakátkampány tendereztetése ügyében.

Az ellenzéki párt jogi lépését Hadházy Ákos, az LMP elnökségi tagja jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy a jogszabályok értelmében a 300 millió forintos plakátkampány esetében nyílt pályázatot kellett volna kiírni, a hirdetményes tárgyalásos tender helyett, amelyen - közlése szerint - Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szomszédjának cége is részt vett.

Hadházy Ákos úgy fogalmazott, vannak olyan "faék egyszerűségű" ügyek, amikor az ügyészség nem utasíthatja el a feljelentést.

A kabinet sürgősségre vonatkozó védekezése ráadásul nem állja meg a helyét - mondta az ellenzéki politikus -, mivel a kormánynak volt ideje megtervezni kampányát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.