Feljelentés vakcinabiznisz miatt

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás és hűtlen vagy hanyag kezelés, illetve hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentést az Ügyészségen a Jog az Egészséghez Közhasznú Egyesület elnöke a H1N1 influenzára költött milliárdok kapcsán.

Az Európa Tanács és mértékadó orvosi lapok is nyilvánosságra hozták vizsgálati eredményeiket, amelyek szerint a H1N1 influenza járvány még a szezonális influenzánál is kevésbé veszélyesnek bizonyult - olvasható Lenkei Gábor, az egyesület elnöke közleményében. A magyar egészségügyi kormányzat és szakhatóságok azonban a korábbi figyelmeztetések ellenére is több milliárd forint közpénzt költöttek a szakmailag is kétséges védőoltások megvásárlására. Mára már az Egészségügyi Világszervezet is megszüntette a H1N1 pandémiás minősítését, és elismerte, hogy a szakmai tanácsadó testület - amely azt javasolta, hogy világjárványt hirdessen a WHO - minden harmadik tagja anyagi támogatásban részesült egy vagy több vakcinagyártó vállalattól.

Ez persze nem mentesíti a magyar járványügyi hatóságot a szakmai döntések felelőssége alól, hiszen egyrészről még 2009. júliusában, a Nemzeti Influenza Pandémiás Tervben az egészségügyi minisztérium közzétette, hogy a "A jelenleg előállítható oltóanyagokkal az influenzajárványokat megelőzni, vagy lényegesen befolyásolni nem lehet" sőt "A kórfolyamat szövődmény nélkül egy héten belül lezajlik." Másrészről még 2009. április 27-én az ÁNTSZ még úgy tájékoztatta a sajtót és a lakosságot, hogy: "Az influenzavírusok nagyon gyorsan változnak, és nagyon fontos, hogy az oltóanyagban lévő és a járványt okozó vírus megfeleljen egymásnak, mert csak így biztosítja legjobban a beoltott személy megfelelő védelmét."

Az oltóanyag előállításával megbízott Omninvest Kft. azonban mégsem a járványt okozó, úgynevezett "vadvírusból" készítette a vakcinát, hanem gazdasági okokból egy 1930-as években feltűnt és letűnt, úgynevezett "klasszikus reasszortáns" vírustörzset vásárolt meg. A sertésinfluenza utóértékelése Magyarországon is lesújtó képet mutat. Az Országos Epidemiológiai Központ Influenzafigyelő szolgálatának zárójelentése szerint 2009 21. és 2010 20. hete között, azaz a járvány egy éve alatt mindösszesen 2162 laborvizsgálattal igazolt H1N1 esetet regisztráltak hazánkban, míg a sertésinfluenzával összefüggésbe hozott halálesetetek száma mindösszesen 134 volt.

Ez messze elmarad még a szezonális influenza átlagos mérőszámaitól is. A Jog az Egészséghez Egyesület már 2009 szeptemberében felhívta a figyelmet ezekre a visszásságokra, de mint civil szervezet nem rendelkezik eszközökkel arra, hogy felderítse: vajon a maximális gondossággal jártak-e el az illetékesek a többmilliárdnyi adóforint elköltésekor, illetve Magyarországon is lehetett-e valaki személyesen érdekelt abban, hogy hová kerüljenek a közpénzek. Ezért döntött az elnökség úgy, hogy az eset pontos tisztázása érdekében a nyomozóhatóságokhoz fordul, és büntetőfeljelentést tett az ügyben - zárul a Jog az Egészséghez közhasznú Egyesület közleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.