Feljelentés: „Simon és Dederick Fonyó Károly strómanja volt”

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöke csalás és gazdasági csalás miatt újra feljelentést tesz a TV2 2013-as eladásának ügyében.
Szigetvári Viktor szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a most folyó jogvitában az Együtt jelenleg nem kíván eljárást kezdeményezni.

A politikus emlékeztetett arra, hogy 2014 elején az MSZP-s Braun Róberttel együtt több sajtótájékoztatót is tartott, miután kiderült, hogy a ProSiebenSat.1 a Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató tulajdonában álló gazdasági társaságoknak eladta a TV2-t.

Szigetvári Viktor elmondta, most gyakorlatilag megismétli 2014. januári feljelentésüket, amelyet akkor a rendőrség elutasított. Ebben azt vélelmezték, hogy a nyilvánosság által megismert jogügylet nem a valóságot mutatja, és fennáll annak a lehetősége, hogy az ismeretlen elkövető haszonszerzés miatt az ügylet egyes résztvevőit tévedésben tartja, illetve színlelt gazdasági tevékenységet végez.

Közölte: ezt a feljelentést csak azzal egészítik ki, hogy a ma ismert információk alapján Simicska Lajos üzlettársának, Fonyó Károlynak az érdekeltsége fedezte a háttérből a tranzakciót.

Simon Zsolt és Yvonne Dederick pedig gyakorlatilag Fonyó Károly „strómanja volt” – fogalmazott.

A pártelnök közölte, emellett vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek Simon Zsolt és Yvonne Dederick ellen az adóhatóságnál, miután előbbi azt állította, hogy részben visszafizették kölcsönüket Fonyó Károlynak. Szigetvári Viktor szerint ezután viszont felmerül a kérdés, hogy honnan volt erre pénzük.

A párt egyúttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) fordul, mert a TV2 2013-as eladása befolyásolta a médiapiacot – jelentette ki. Felszólította az NMHH-t, hogy hivatalból folytasson le vizsgálatot az ügyben, hogy Simon Zsolt és Yvonne Dederick nem vezették-e félre a hatóságot.

Emellett azt követelik a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), hogy nyissa újra az ügyben készített és már lezárt aktát, mert azt vélelmezik, hogy a „Fonyó Károly által valójában biztosított források révén a Simicska Lajoshoz kötődő érdekkör benne volt ebben a tranzakcióban”, és ezzel túlzó mértékben befolyásolták a magyar versenypiacot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.