Feljelentés a jobbikos ingatlanbotrány miatt

A Demokratikus Koalícó debreceni elnöke feljelentést tesz az ügyészségen. Szerinte milliós összegű tiltott pártfinanszírozás valósulhatott meg azzal, hogy a cívisváros ingatlankezelő cége kedvezményben részesítette a Jobbikot. A párt szerint Varga hazudik, és a cég is cáfol.

Folytatódik a Jobbik ingatlanbérlései miatt kipattant botrány Debrecenben: Varga Zoltán helyi önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) debreceni elnöke mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyészségen.

Az ügy előzménye: a DK-s politikus állítása szerint Kulcsár Gergely debreceni jobbikos parlamenti képviselő törvényt sért azzal, hogy nem rendeltetésszerűen használja azt a két irodát, amit számára bérel az Országgyűlés Hivatala (OH) a cívisvárosban. Varga azt mondta: az OH a helyi ingatlankezelőtől, a Cívis Ház Zrt.-től egy éve bérel egy 50 négyzetméteres lakást Kulcsár számára a Hatvan utca 6. szám alatt, csakhogy az képviselői irodaként nem működik, a kapucsengőn és lakásajtón nincs ott sem Kulcsár, sem a párt neve, s habár többször járt ott munkaidőben, a bérleményben nem folyt munka. 

Az OH a Cívis Háztól bérel egy másik ingatlant is Kulcsárnak a Vásáry István utca 4. szám alatt, ahol évek óta a Jobbik debreceni alapszervezete működik. Varga szerint ez törvénysértő, mert a 2012. évi XXXVI. törvény 111. paragrafusa szerint a parlamenti képviselő a számára bérelt ingatlanokat csak „a képviselői tevékenység ellátásához" veheti igénybe. Igaz, hogy az ingatlan esetében a képviselő lemondhat a jogosultsága gyakorlásáról, ám ezt a törvény szerint csak a parlamenti képviselőcsoportja javára teheti meg.

Mai sajtótájékoztatóján Varga Zoltán felidézte, a debreceni önkormányzat cége, a Cívis Ház Zrt. a valós bérleti ár tizedéért biztosított irodát a Jobbik debreceni szervezetének. Később ugyanezt az irodát - egy háromoldalú szerződés keretében - az Országgyűlés Hivatala bérelte ki a Jobbik helyi országgyűlési képviselője, Kulcsár Gergely számára, miközben az ingatlant továbbra is a párt debreceni szervezete használja.

A képviselő közlése szerint a Cívis Ház Zrt. egy meg nem nevezett közgyűlési határozatra hivatkozva jelentette ki, hogy az iroda bérlésével kapcsolatosan minden a legnagyobb rendben van, s a törvényeket betartva jártak el, de - állítja Varga - az ügyben minden érintett erősen csúsztat, vagy heveny amnéziában szenved.

A DK debreceni elnöke hozzátette: a Cívis Ház Zrt. 2003. április 17-i közgyűlési határozatra hivatkozik, amelyben azonban a nevesített pártok között a Jobbik nem szerepel, tehát a társaság a közgyűlés felhatalmazása nélkül, tiltott módon, közpénzből 10 millió forintot is meghaladó összegben támogatta 2010-2014 között a Jobbikot. 

Varga Zoltán emlékeztetett arra: mindezeken túl nyilvánosságra került, hogy 2013-ban a Jobbik legnagyobb, „jogi személyként" működő támogatója a debreceni Cívis Ház Zrt. volt, amiről az érintett Cívis Ház tapintatosan hallgat. 

A támogatás tényét az ellenzéki képviselő szerint az bizonyítja, hogy az ügylet a Jobbik 2013-as pénzügyi beszámolójában szerepel 1,7 milliós összegként. Varga szerint a Jobbik azzal érvel: ez a támogatás igazából addódik, hogy kedvezményesen vették bérbe az ingatlant, s nem valós piaci áron, de az elenzéki képviselő állítja: ez az érvelés hamis, mert akkor magasabb összegnek kellene támogatás gyanánt szerepelnie a pénzügyi beszámolóban. 

Varga szerint ebben az esetben tiltott pártfinanszírozás bűnténye valósulhatott meg, így hát kérdés, hogy a bűncselekmény gyanúját  felvető ügyletekre ki adott engedélyt, Kósa Lajos, a város korábbi polgármestere vagy pedig az önkormányzati cég vezetője a saját szakállára jótékonykodott-e a Jobbikkal. Miért és milyen jogcímen támogatta a debreceni önkormányzat cége, a Cívis Ház Zrt. a Jobbikot 2013-ban? Föltette azt a kérdést is: ha valóban a kedvezménnyel bérelt iroda piaci bérleti díja és kedvezményes ár közti különbségből származik a támogatás összege, akkor miért csak egy részét könyvelték el támogatásként? 

Varga Zoltán bejelentette, hogy tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt ezen a héten feljelentést tesz az ügyészségen. Hozzáfűzte: az ügy teljes körű tisztázásáig a Cívis Ház Zrt. vezetőjének távoznia kell a vezetői székéből. 

Varga kijelentéseiről megkérdeztük a Cívis Házat és Kulcsár Gergelyt is, utóbbi közölte: a DK képviselője szokás szerint ismét hazudik, azt a hamis látszatot próbálja kelteni, hogy a debreceni önkormányzat valamilyen formában kivételezett a Jobbikkal. 

Kulcsár szerint ezzel szemben az igazság az, hogy Debrecenben minden parlamenti frakcióval rendelkező párt kedvezményesen bérelt irodát egészen 2014 elejéig, ezt Varga Zoltán is nyilván tudja, hiszen a DK szövetségese, az MSZP használhatta így a legnagyobb épületet, egy hatalmas villát. A Jobbik pénzügyi beszámolójában a Cívis Ház Zrt-től kapott adatok szerepelnek, azok valóságtartalmát nincs sem okunk, sem lehetőségünk kétségbevonni.

Kulcsár hozzátette: Varga Zoltán egyetlen okból foglalkozik még karácsony előtt is a Jobbikkal, mégpedig az ellene folyó, Kulcsár által indított büntetőeljárás miatti frusztrációját próbálja így levezetni.

Megkeresésünkre a Cívis Ház Zrt. közölte: a cég Debrecen közgyűlésének vonatkozó rendelete és a hatályos törvények alapján jár el a pártok elhelyezésével kapcsolatban. A Parlament döntése értelmében 2014. január 1-jéig volt lehetőség kedvezményes bérleti díj megállapítására a parlamenti frakcióval rendelkező pártok esetében, ezt követően csak piaci áron lehet ingatlant bérelni ezen pártoknak is.

Hozzátették: a 2014. január 1. és 2014 novembere közötti időszakra eső, a kedvezményes ár és a piaci ár közötti különbséget a pártoknak meg kellett fizetniük, 2014 decemberétől az irányadó piaci övezeti besorolásnak megfelelő bérleti díjat fizetik. 2014. január 1-ig valamennyi – parlamenti frakcióval rendelkező – párt négyzetméterenként 100 forintot fizetett. Az Országgyűlés Hivatala az általa a Debrecen, Hatvan u. 6. sz. és a Vásáry I. u. 4. sz. alatt bérelt ingatlanok estében a piaci bérleti díjat fizeti.

Kováts Ákos, a Cívis Ház vezérigazgatója Varga állításaira reagálva közölte: "ezúton szeretném bejelenteni, hogy akceptálva Varga Zoltán elvárását az általa felderített, az ország hangulatát karácsony előtt felbolygató skandalum miatt, 2015. december 23-án, szerdán távozom székemből. Tekintettel arra, hogy a Cívis Ház Zrt.-nél takarékossági okokból a két ünnep között kötelező szabadságot rendeltem el, szeretném az alkalmat megragadni arra, hogy tájékoztassam ügyfeleinket, hogy társaságunknál a két ünnep között az ügyfélfogadás szünetel. Ez után az időpont után viszont – vélhetően Varga Zoltán legnagyobb fájdalmára – ismét elfoglalom az irodámban megszokott helyemet".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.