Nincs egyezség a BKV-nál: éjféltől sztrájk

Szinte biztosra vehető, hogy kedden nulla órától sztrájk lesz a BKV-nál tizennégy szakszervezet szervezésében. Sem a vasárnap esti egyeztetésen sem ma délelőtt nem sikerült tető alá hozni a megállapodást az új kollektív szerződésről a menedzsment és a szakszervezetek képviselőinek.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője arra a kérdésünkre, hogy a főleg a budapesti autóbusz- és metróközlekedésben tervezett munkabeszüntetés hogyan érinti az utasokat, azt mondta: ez változhat annak függvényében, hogy a még elégséges szolgáltatásról ma reggel folytatódó tárgyalás milyen eredménnyel zárul. A sztrájk előtti utolsó egyeztetésen a kollektív szerződésről is megpróbálják még közelíteni a bemerevedett álláspontokat.

A vasárnap esti egyeztetésen egyébként a közlekedési vállalat vezetői és a szakszervezetek is több kompromisszumos ajánlatot tettek, de végül mégsem sikerült megállapodniuk.

Nemes Gábor úgy fogalmazott: a BKV, ha akarta volna, már el tudta volna kerülni a sztrájkot. Igaz, a dolgozók képviselői világossá tették: nem mondanak le a karácsony előtt megszokott 45 ezer forintos „pulykapénzről", s ragaszkodnak a cég által fizetett nyugdíj- és egészségbiztosítási hozzájáruláshoz is.

A ma délelőtti tárgyaláson sem jutottak megegyezésre. A szakszervezetek megerősítették azt a vasárnapi ajánlatukat, hogy a kollektív szerződésben szeretnék rögzíteni a 3 százalékos egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulást, amelyet a BKV - ajánlata szerint - a bér jellegű kiadások között adott volna meg a dolgozóknak.

Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke elmondta: a BKV vezetősége arra kérte a sztrájkbizottságot, hogy nevezze meg követeléseinek anyagi forrását. A szakszervezeti elnök szerint ez a pénz a megrendelőnél van, hiszen 2003 óta nem fizeti ki az általa megrendelt szolgáltatást, emiatt a BKV-nak 90 milliárd forintos hiánya keletkezett.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója az egyeztetést követően azt mondta: továbbra sem tudják elfogadni az érdekképviseletek ajánlatát; a 3 százalékos hozzájárulást a bér jellegű kiadások között szerepeltetnék és arról évenként, a bértárgyalásokon egyeztetnének, az év végi 45 ezer forintos ajándékutalványra pedig a BKV-nak nincs fedezete.

A délelőtti tárgyaláson a sztrájk idején szükséges, még elégséges szolgáltatásról sem született megállapodás. Erről az egyeztetéseket még hétfő délelőtt folytatják.

Tárgyalás a BKV székházában 2010. január 10-én
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.