Félezren jelentek meg dr. Székely egészségügyi miniszter rendelésén

Székely Tamás egészségügyi miniszter ígérni nem tudott semmit, de mindannyiunk, a betegek túlélése érdekében arra intette az orvosokat szombaton, hogy mindenki a lehető legpontosabban tegye a dolgát. A kamara a túlmunka-szabályok következetes betartására szólította az orvosokat. Szerintük ha az elrendelhetőn túl senki nem vállal feladatot, az orvoshiány miatt engedni kényszerül a kormány.

Szombaton újabb kísérletet tett az orvosi kamara és az egészségügyi miniszter az összecsiszolódásra. Míg az orvosi kamara négy hét ezelőtt a mintegy tízezer alapellátásban dolgozó orvost hívta közös érdekérvényesítő nagygyűlésre, most a szakorvosoknak lett volna lehetőségük az alacsony bérek miatti elégedetlenségük demonstrálására. Az orvosi kamara hónapokkal ezelőtt hirdette meg akcióját az orvosi jövedelmek 30 százalékos emeléséért, s próbálta rávenni tagjait hogy közösen bírják rá a politikusokat az orvosi hivatás megbecsülésére. Az első fórumra nemcsak az alapellátók érkeztek szerény számban, de a miniszter sem volt jelen. Ezúttal a tárca vezetője megérkezett, ám a meghívott, mintegy huszonötezer szakorvosból szűk ötszáz gyűlt csak össze Székely Tamás doktor szombat délelőtti „rendelésére.”

A kamara elnöke, Éger István szerint pedig a tét nem egyéb volt, minthogy kiderüljön: az orvosoknak rabként, vagy szabad emberként kell a jövőben gyógyítaniuk. Nem tagadta csalódottságát a teremben ülők csekély aránya miatt, de mint mondta: ez üzenet arról, hogy hányan akarnak élni a sorsuk jobbítására szolgáló közösségi eszközökkel. Hozzátette: voltak olyanok, akik azt javasolták, mindegy milyen áron, de töltsék meg a termet nézzen ki jól a rendezvény a médiában. Ő ezt nem támogatta, mert akárhogy is van, ez egy társadalmi tükörkép az orvosok érdekérvényesítéséről, és ezzel mindenkinek szembesülni kell. A kamara titkára Gyenes Géza nyomásgyakorló eszközként ajánlotta a teremben ülőknek, hogy csak a kötelezően elrendelhető túlmunkát lássák el a munkahelyükön. Miután a rendszerben most is kevés az orvos, az akció nyomán megbénulhat az ellátás, és akkor a kormány tárgyaló asztalhoz kényszerül. Közönsége egyhangúlag elfogadta a javaslatot, ám a gyűlésről távolmaradó mintegy 24,5 ezer orvos között aláírásgyűjtéssel kérnek felhatalmazást az akcióra.

A gyűlésen először a társkamarák képviselői beszélhettek a pulpitusról.

A szakdolgozó kamara alelnöke, Kubinyi Jolán kiszámolta, hogy a költségvetési megszorítások miatt hétszázalékos jövedelemcsökkenésre számíthatnak jövőre az ápolók a 80-110 ezer forintos havi bérükből, miközben legalább 10-15 százalékos emelésre lenne szükségük. Adataik szerint pillanatnyilag 8-9 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, és a költségvetési terv tükrében a betegágyak melletti helyzet tovább romlik, mert az eddig maradók is menni fognak.

Hogy mi helyzet a betegágyak mellett, arról Csókay András idegsebész professzor hozott példát saját kórházából. Mint mondta: tegnap hiába ítélte maga is jogosnak a panaszt, miszerint délután háromkor még nem volt a beteg tisztába téve, a nővéreket mégsem tudta elmarasztalni. Azok ugyanis egész nap hajtottak, a súlyos betegek ellátásával voltak elfoglalva, másodlagossá vált, hogy kinek van tele a pelenkája, ki nem kapott még a magatehetetlen betegek közül enni. Az ápolónőhiány mára akkora, hogy az intenzív osztály méretét szűkíteni kellett, így a nagyon súlyos betegek is a normál osztályon fekszenek, erre korábban soha nem volt példa. Csókay András szerint az orvosok saját magukért annyit tehetnek, hogy elmondják a betegek hozzátartozóinak, a médiának, ahányszor csak tehetik, hogy ma Magyarországon mi történik a betegekkel a lehető legvéresebb valóságában. Nem tehetnek mást - mondta, hiszen a média, a politika ellenséges az orvosokkal szemben, nem egyértelmű az emberek szimpátiája sem a gyógyítók felé. Nincs más mód arra, hogy "beivódjék az igazság az emberek tudatába és elsöpörje ezt a megalázó politikai rendszert, közállapotot ami Magyarországon kialakult."

Személyes vallomással kezdte beszédét Székely Tamás egészségügyi miniszter. Elmondta, hogy ő, amikor szakmát, akkor hivatás is választott. Orvosként azon gondolkozott, hogy mi az, amit csak megtehet a beteg érdekében, és most erre kéri a teremben ülőket is. ( A miniszter beszédét többször is fütty, és bekiabálás szakította félbe.) Ám mindez nem hallgattatta el, sőt határozottan arra kérte orvostársait: ne a betegen próbálják "leverni" a nemszeretem kormány, és a nemszeretem minisztermiatt érzett haragjukat. Hozzátette: az egészségüggyel kapcsolatos kormányzati szándékot az eredetileg benyújtott költségvetés tartalmazta, amelyben 8,5 százalékos többlet forrás és bérfelzárkózatási program volt. Lehet azon mélázni, hogy miért jött és ki tehet a gazdasági válságról, de ez senkin sem segít. Mindenesetre a legutóbbi állapot szerint a gyógyító-megelőző kaszában 10-15 milliárd forinttal több lesz, mint amennyi 2008-ban volt. A gyógyszerkasszában huszonegynéhány-milliárddal több, ez a mozgástér, ezzel lehet valamit kezdeni - mondta. Ám ahhoz, hogy ezt a pénz jól költse el az ágazat, az kell, mindenki végezze el a munkáját. Emlékeztetett arra, hogy mindenki a kórházak, a szakrendelők, a háziorvosok, a rendszerhez forduló betegek is a túlélésért küzdenek. Ha mindenki a saját területen megpróbálja megtenni, amit tehet, akkor nem lesz baj az egészségügyben - mondta Székely Tamás a teremben ülőknek. S hogy szavait senki ne érthesse félre, a miniszterhez forduló beteg esetét ismertette. Az illető márciusban ment el az orvoshoz, mert fájta a fél arca, diagnózist és gyógyítást azonban csak októberben kapott. Azalatt tizenötször volt orvosnál, mindenki mondott neki valamit, írt neki receptet, és elküldte egy másik orvoshoz. Pedig a betegnek arcidegzsábája volt, amit a háziorvos is diagnosztizálhatott volna. Azt gondolom - tette hozzá a miniszter - ez a félév lerövidíthető lett volna és az így felszabaduló forrásokból sok egyébre is juthatott volna. Ám akkor, amikor bármilyen szinten, bármelyik kollega csak alibizik, a betegre rápillant és továbbküldi, addig nehéz az egészségpolitikának a jogos igényekre forrásokat juttatni.

A rendezvényre eljöttek az egri kórházvédők is. Mánya Kristóf mint mondta, ő éppen azért veszítette el a munkáját, mert nem félt nemet mondani a rabszolgaságra és nem írt alá munkaszerződést a HospInvest Zrt-vel. Szerinte az, ami Egerben történt, többszörösen törvénysértő. November elsejétől pedig olyan Patyomkin cég vette át a kórházműködtetést, amelynek egy jogállamban az intézmény küszöbét sem lett volna szabad átlépni. Szerinte az egri kórház ügyében a magyar államigazgatás az totálisan megbukott. Pócs Alfréd, az egri kórház főorvosa, szintén kórházvédő azt kérdezte a minisztertől, miként működhet úgy egy súlyponti kórház, hogy nincs kardiológiai osztálya? Most ugyanis Miskolcra viszik az infarktusos beteget Egerből. Hogyan lehetséges, hogy négy hete még azért volt ideiglenes a működtetési engedélye az önkormányzati intézménynek, mert nem volt elég szakember 14 osztályán, és négy hét múlva, miközben a meglévő dolgozók fele feláll, már minden rendben van a biztonságos gyógyítás feltételeként megszabott létszámmal. Pócs Alfréd jelezte a miniszternek azt is, hogy tudomása van arról, hogy a betegek többször is kénytelenek elmenni a patikába, mert gyakran olyan orvos ír fel nekik gyógyszert, akinek nincs honosított diplomája, azaz nem jogosult támogatással terápiát rendelni.

Székely Tamás a nagygyűlésen nem reagált az egriek kérdéseire. A rendezvény után tartott sajtótájékoztatón annyit mondott: jó alkalom volt az orvosok nagygyűlése, mert szűrő nélkül számos olyan probléma került a felszínre, ami vagy helyi vagy kormányzati megoldást igényel. S továbbra is arra biztat mindenkit: tegye a dolgát, ahogyan ő is teszi.

Magyar Orvosi Kamara nagygyűlésén Dr. Gyenes Géza (MOSZ) beszédét, Kubinyi Jolán, Székely Tamás miniszter, Éger István és Horváth Tamás hallgatja
Magyar Orvosi Kamara nagygyűlésén Dr. Gyenes Géza (MOSZ) beszédét, Kubinyi Jolán, Székely Tamás miniszter, Éger István és Horváth Tamás hallgatja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.