Felesleges tűzcsap-mustra tízmillióért?

Az állam nem segít Pécsnek az életveszélyes iskolaépületek felújításában, Nagykanizsán feleslegesnek tartják azt a tízmillió forintot, amennyiből egy fővárosi céggel felmérették a tűzcsapok állapotát, Szombathelyen pedig egy havi 13 ezerből élő, többhavi lakbérrel adós édesanya megsegítésére fogtak össze. Vidéki lapszemle.

Nincs pénz három pécsi iskola megerősítésére


Úgy tűnik, Pécsnek saját forrásból kell felújítania azt a három általános iskolát, amelyről a nyáron derült ki, hogy feszített vasbeton szerkezetük sürgős megerősítésre szorul. A Pécsi Újság internetes hírportál keddi száma ír arról, hogy a három kertvárosi iskola csaknem másfél milliárd forintba kerülő felújítására a baranyai megyeszékhely eddig hiába kért állami támogatást, az illetékes tárcák nem adtak érdemi választ a “segélykérésre”. Az iskolák egyike ősszel már nem nyitott ki, a másik kettőben statikai kontroll mellett folyik az oktatás. A város legfeljebb egy iskola megerősítésére lenne képes, ám ez is teljesen kimerítené az eladósodott önkormányzatot. A három iskola egyébként ugyanazzal az IMS technológiával épült, mint a 25 emeletes pécsi magasház: ennél 1989-ben vették észre, hogy az acélbetétek egy kivitelezési hiba miatt megrozsdásodnak és szakadnak.

Tízmilliós tűzcsapvita


A Dél-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. több mint 10 millió forintot fizetett ki a közelmúltban egy budapesti cégnek a nagykanizsai tűzcsapok karbantartásáért, javításáért. Egyesek szerint viszont a vízmű feleslegesen költött erre ennyi pénzt – olvasható a Zalai Hírlap keddi számában. A vízmű több, névtelenséget kérő dolgozója szerint a fővárosi cég nem végzett érdemi munkát, csupán felmérte a tűzcsapok állapotát, holott az eddig is tudható volt, melyik használható, s melyik szorul javításra. Kassai Zoltán, a Dél-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezetője a lapnak kijelentette: a budapesti cég nem csak állapotfelmérést, hanem karbantartást és javítást is végzett.

Segítség a régióból és Ausztriából


Összefogásra késztette az embereket Vas megyében annak a szombathelyi édesanyának a helyzete, aki havi 13 ezer hétszáz forintból egyedül neveli hároméves kislányát, miközben többhavi lakbérhátralékuk, közüzemi tartozásuk van. A Vas Népe keddi számából kiderül: nem csak a régióból, hanem még Ausztriából is értkezett segítség. Elhalmozták a családot élelmiszerrel, ruhával, mikulás- és karácsonyi ajándékokkal, még babakocsit is kaptak. Az édesanya meghatottan mondott köszönetet az adományokért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.