Kirúgták a felcsúti polgármestert, aki képes volt megverni a Fideszt

Köztartozásaira hivatkozva megszüntette a felcsúti polgármester megbízatását a helyi képviselő-testület.

A Fejér Megyei Hírlap tudósítása szerint hétfői zárt ülésén tárgyalt a felcsúti képviselő-testület a polgármester megbízatásának megszüntetéséről. A döntésről Varga György polgármester tájékoztatta a lapot: „A testület egy ellenszavazattal és egy tartózkodással határozott arról, hogy összeférhetetlenség miatt megszünteti a megbízatásomat. Én bírósághoz fordultam, hogy állapítsa meg, jogszerű-e az eljárás, vagy nem."

A lap cikke szerint Varga György polgármester harmadik ciklusát kezdte el az októberi helyhatósági választásokat követően, független jelöltként szerezte meg a voksok többségét. Ő 454 szavazatot kapott, míg a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Flier Jánosné 444-et. A fideszes többségű testület és a polgármester viszonya nem volt felhőtlen a helyiek szerint, de például a hétfői ülésen beterjesztett költségvetést egyhangúlag elfogadták.

Mészáros László alpolgármester a lapnak azzal indokolta a döntést: „Az Önkormányzati Törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy polgármesternek nem lehet köztartozása, s Varga Györgynek van. Az alpolgármester szerint adó- és járuléktartozásról van szó.

Amennyiben a bíróság helyt ad a felcsúti képviselő-testület határozatának, új választást írnak ki a polgármesteri posztra. A testület működését ez nem érinti - írja a Fejér Megyei Hírlap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.