Fekete György a Fidesz Aczél Györgye?

Olyan vezetőt kellene választani a Magyar Művészeti Akadémia élére, aki nem megosztja, hanem egységesíti a magyar kulturális életet – állítja az LMP. A párt szerint Fekete György erre alkalmatlan.

Lemondásra szólította fel a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökét az LMP hétfőn. Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese parlamenti sajtótájékoztatóján azt kérte az MMA-tól, hogy Fekete György helyett olyan vezetőt válasszon, aki nem megosztja, hanem egységesíti a magyar kulturális életet.

"Fekete György elkezdett úgy viselkedni, mintha a Fidesz Aczél Györgye lenne", és politikai szempontokat sorolt, amikor arról kérdezték, hogy milyen alapon lehet valaki az akadémia tagja – mondta.

Karácsony Gergely emlékeztetett rá: a parlament újabb jogköröket tervez adni az alaptörvényben is nevesített Magyar Művészeti Akadémiának. Szerinte az MMA elnökének közelmúltbeli nyilatkozatai alapján fel kell hagyni azzal a reménnyel, hogy a testület képes lesz a teljes magyar művészeti elitet integrálni.

A politikus Fekete György egyik nyilatkozatát idézte, amelyben az MMA elnöke arról beszélt, hogy csak azok válhatnak szervezete tagjává, akik karakteres nemzeti elkötelezettséget vállalnak.

Az LMP álláspontja szerint ez olyan típusú kirekesztés, amelyet elsősorban a Jobbik szokott hangoztatni a politikában – jelentette ki.

Kitért arra is a politikus, hogy a Demokrata című hetilapnak adott interjújában Fekete György úgy fogalmazott: "azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön". Egy kérdésre válaszolva Karácsony Gergely kijelentette, ezt a mondatot nem tudja másként értelmezni, mint "kódolt zsidózást".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.