Fejér megyében is terjed az új vírus

Négy, lélegeztetésre szoruló beteget ápolnak a Fejér Megyei Szent György Kórház intenzív osztályán; kettőjük szervezetében kimutatták a H1N1 vírust - közölte az intézmény szakmai vezetése.

Szabó Gabriella, a megyei intézmény orvosigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint a Fejér Megyei Szent György Kórház infektológiai osztályán hét beteget kezelnek influenzával, illetve influenzaszerű tünetekkel. Közülük három betegnél mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat a H1N1 vírus által okozott fertőzést, de a többiek is az influenzának megfelelő "klinikai képet mutatnak".

A kórház infektológiai osztályára a járvány kezdete óta hat kismama került be. Ötnél igazolódott az újinfluenzavírus-fertőzés. Valamennyien időben jelentkeztek az orvosnál, intenzív ellátásra egyikük sem szorult - mondta el az orvosigazgató-helyettes.A kórházban négy beteg szorul lélegeztetésre, közülük kettőnél mutatták ki a H1N1 vírust.

Az intézményben kezelt betegek közül kettőnél a védőoltást követően alakultak ki tünetek, ők a betegség lappangó időszakában, illetve még az "ellenanyagválasz" kialakulása előtt kapták meg a betegséget, amely egyikük esetében sem volt súlyos lefolyású.

A Fejér Megyei Szent György Kórház oltópontot működtet az intézmény bőrgyógyászati osztályán, az enyingi és a sárbogárdi rendelőintézetben is. Az ÁNTSZ-szel egyeztetve pedig a terhes kismamák számára kedden a Seregélyesi úti telephelyen alakítanak ki oltópontot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.