Fehér füst a 4-es metró felett

Az utolsó füstpróbát tartják keddtől az M4-es metró Kelenföld vasútállomás megállójában.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága kedden közölte, az M4-es metró belső beépítési munkáinak előrehaladása a Kelenföld vasútállomás megállóban is lehetővé tette, hogy keddtől kezdődően megtartsák a szakhatóság által előírt, utolsó füstpróbát.

Ez nagy mennyiségű, körülbelül 20 ezer köbméter fehér színű, az egészségre ártalmatlan füst kibocsátásával jár a peronszintről indulva, többször elérve a felszínt is - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A füstpróbát keddtől csütörtökig a tűzoltóság bevonásával a belső beépítő Swietelsky Magyarország Kft. végzi majd el. A füstpróba, amely egy valós tűzeset szimulálása, az állomás majdani átadására való felkészülés része, annak egyik feltétele, célja az állomás hő- és füstelvezető rendszerének, valamint főszellőző rendszerének tesztelése - írták a közleményben.

A műfüst a három nap alatt több alkalommal el fogja érni a felszínt, ezért a Kelenföld vasútállomás környezetében a vállalkozó által kihelyezett felhívásokon túl, a közleményben is felhívták az ott élők, illetve az arra közlekedők figyelmét: a tapasztalt füst miatt aggodalomra nincs ok, illetve nem szükséges azt külön jelezni a tűzoltóság felé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.