Fazekas: a föld tulajdonosa a földműves lehet

Az új földtörvény célja, hogy megvédje a magyar gazdákat a spekulációtól, megvédje a magyar földet, ehhez képest a vita a földhaszonbérletek körül körülbelül 5-10 pályázatot érint – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című adásában. Az új jogszabály tervezetéről társadalmi egyeztetés kezdődik.

A spekulációk kivédését szolgálja, hogy „a föld tulajdonosa a földműves lehet, ő bérelhet” - fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című adásában. 

A bírált földhaszonbérleti programban 65 ezer hektárt hasznosítanak, ebből eddig 17 ezer hektár pályáztatása történt meg, közel hétszáz gazda nyert. Mindez kis tétel az ötmillió hektár magyar termőföldhöz képest, amelynek a sorsát befolyásolja a földtörvény – mutatott rá a miniszter. Az „ellenzéki politikai haszonleső küzdelmet nem szabad összekeverni azzal a hatalmas feladattal, amely előttünk áll”, hiszen 2014. árpilis 30-ával lejár a földmoratórium, és olyan megoldást kell találni, amely a föld védelmét is biztosítja és nehezen megtámadható – fogalmazott a miniszter.

Valamennyi vitatott pályázatot kivizsgálnak – mondta Fazekas Sándor, hangsúlyozva, mindenhol helyi gazdák nyertek. A pályázati feltételeket sorolva kifejtette: helyben, vagy 20 km-es körzetben lakók jelentkezhetnek, állattartást kell vállalniuk, 20 évre kötnek velük szerződést, ellenőrzik őket és földhaszonbérleti díjat kell fizetniük.

Az új törvény koncepciója nem számolja fel a nagybirtokokat, de szerepüket háttérbe szorítaná és inkább a családi gazdaságokat támogatná – folytatta a miniszter, emlékeztetve arra, hogy megnyitották a helyi értékesítés és feldolgozás lehetőségét, és egyre több gazdapiac is nyílik – mutatott rá.

A spekulációk kivédését szolgálja, hogy „a föld tulajdonosa a földműves lehet, ő bérelhet”, jogi személyeknek erre nem nyílik lehetőségük – hangsúlyozta. A kormány azt szeretné, ha a magyar családok a föld megművelésével megélhetést találnának nemcsak maguknak, hanem a következő generációknak is – tette hozzá. Mi az teljesítjük, amit vállaltunk: a magyar gazdáké lesz a föld – fogalmazott Fazekas Sándor a Kossuth Rádióban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.