Farkas Flórián most sem vállalta a vitát

Már majdnem meglepődtünk. A meghívó alapján azt hittük, hogy Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat képviselője nyilvános vitába bocsátkozik. De nem. Végül mást küldött maga helyett (igaz, ő sem jött el). Farkas ugyanakkor megbeszélésre hívja Bayer Zsoltot.

A cigányság integrációjáról rendezett fórumot a Roma Club Alapítvány. A meghívó azzal kecsegtetett, hogy – LMP-s és MSZP-s politikusok mellett – Farkas Flórián fideszes képviselő, az Országos Roma Önkormányzat és a Lungo Drom elnöke is megtiszteli részvételével az eseményt. Ami azért számított rendkívülinek, mert Farkas Flórián emberemlékezet óta nem vállalkozott arra, hogy más pártállású politikusokkal nyílt vitát folytasson romaügyi kérdésekről.

A megjelentek azonban nélkülözni voltak kénytelenek a fideszes roma vezető társaságát. Vadászi István, az egyik szervező elmondta, hogy hetekkel korábban egyeztették az időpontot, de Farkas Flórián nemrégiben jelezte: nem tud menni. Egyik helyettesét delegálta, aki – technikai okokra hivatkozva – a fórum napjának reggelén mondta le a részvételt.

A fórumon Teleki László szocialista roma politikus, volt államtitkár közölte: kormányzásuk idején sok jogos kritikát kaptak, de az elmúlt két és fél évet, a Fidesz tevékenységét nézve ma már úgy érzi, nincs okuk szégyenkezni. Osztolykán Ágnes LMP-s képviselő hangsúlyozta, hogy eddig semmi nem valósult meg a roma integráció célkitűzései közül.

Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára megjegyezte, hogy alighanem még ötven év múlva sem fog minden megvalósulni. Majd – ahogyan várható volt – elismerően beszélt a mostani kormányzat romaügyi stratégiájáról és intézkedési tervéről. Erre reagálva Berki Judit szociálpolitikus kifogásolta, hogy a kormány intézkedései szöges ellentétben vannak azzal, ami a stratégiában szerepel. Szerinte egyébként hiába a legjobb program, ha nem sikerül felszámolni az előítéleteket, nem lehet eredményeket elérni.

Társadalmi csoportokat ugrasztanak egymásnak – állapította meg Kunhalmi Ágnes, az MSZP országos elnökségének tagja. Régen túl vagyunk azon – folytatta –, hogy csak a cigányságot kiáltják ki bűnbaknak. Bűnbak szinte mindenki, még a tanár is, mert elmegy nyári szünetre. Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa a „cigánykérdést” Magyarország ketyegő bombájának nevezte. Utalt rá, hogy azokban az években, amikor a Jobbik megerősödött, a szocialisták voltak kormányon. Az elemző a „sötét jövő” elkerülése érdekében összefogást javasolt.

A rendezvényen természetesen többször szóba került Bayer Zsolt legújabb, a Magyar Hírlapban közölt cigányellenes cikke. Bár nem a fórum helyszínén, ezzel kapcsolatban Farkas Flórián is véleményt nyilvánított. Az általa jegyzett, az Országos Roma Önkormányzat honlapján megjelent közlemény így szól:

„Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöksége sajnálattal tapasztalja, hogy egy garázda bűncselekmény kapcsán újra az indulatok és a roma integráció kriminalizálása került politikai napirendre az elmúlt napokban.

A 2011 januárjában mandátumot kapott ORÖ Új roma politika programjának alapja az volt – s ezt azóta nemegyszer hangsúlyozta önkormányzatunk – hogy a botránypolitika kapuit bezárjuk, a romaügyet átfogó szakpolitikaként kezeljük. Azt is tisztáztuk több esetben, hogy az ORÖ és Hivatala nem kíván foglalkozni egyes esetekkel, különösen nem a rendészeti- és igazságszolgáltatási szervek hatáskörébe tartozó ügyekkel, hanem a cigány társadalom felemelkedéséért végzett programszerű munkát kívánja irányítani. A politikai hangulatkeltők újra és újra erről a munkánkról vonják el a közvélemény figyelmét, rombolva a roma integráció és a békés társadalmi együttélés lehetőségét Magyarországon.

A 2013. január 5-én, Bayer Zsolt tollából megjelent – Szigethalmon szilveszter éjszaka történt bűncselekményt taglaló – írását is ilyen politikai hangulatkeltésnek tartjuk.

Az ORÖ ezúton kíván jobbulást az agresszió áldozatául esett sportolóknak.

Önkormányzatunk mélységesen elítéli mind a hasonló bűncselekményeket, mind pedig a hasonló hangvételű írásokat.

A Magyar Hírlapban megjelent Bayer Zsolt írás kapcsán az ORÖ elnöke személyes megbeszélésre kérte fel Stefka István főszerkesztőt és Bayer Zsolt publicistát.

Meghívójában az ORÖ elnöke helyszínnek az ORÖ székházát jelölte meg, a megbeszélés időpontja 2013.01.11. péntek 12.00 óra.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.