Fantombusz és kisvillamos
Különös szokás ugyan, de valamiért mindenki ezt csinálja. És tényleg: aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, a távközlési cégek kedd reggeli terhelési csúcsai többé-kevésbé a fővárosi közlekedési hálózat fontosabb nyomvonalait rajzolták ki a térképen.
Pesti embereknek bizonyára furcsa, hogy a megállóban nemcsak kukán állni, hanem beszélgetni is lehet, kedd reggel mindenesetre több helyen is megtört a jég. Vadidegen emberek szólították meg egymást, kértek és adtak tanácsot, vagy egyszerűen csak beszélgetésbe elegyedtek a mellettük állóval. A közlekedés totális ellehetetlenülését sugalló várakozások „helyzetbe hozták” a megállóban álló embereket.
Furcsa élmény ebben az elidegenedett világban. A harmincas busz újpesti, Baross utcai megállójában reggel 7.40-kor például egy fekete Saab fékez, és az ajtót nyitó szőke nő egyszerűen azt mondja: négy ember jöhet velem a metróig. Önzetlen magánakcióját azonnal többen is elfogadják, az idegenekkel szembeni bizalmatlanság minden jel szerint fordítottan arányos a megállóban töltött idő hosszával.
Mert ebben a pillanatban többen is azt állítják, pontosan negyven perce állnak a megállóban. Valaki mindig akad, aki éppen kilép az útra, hogy megnézze, jön-e a busz vagy mi lesz. De még sokáig nem lesz semmi. Egy középkorú férfi kitartóan állítja: egy, azaz egy darab busz igenis közlekedik a 30-as vonalán, a saját szemével látta elgurulni az ellenkező irányba. „Fantombusz az” – legyint valaki, majd egy veszekedő párra irányul a figyelem. A nő elindulna gyalog, a férfi nem akarja engedni, mondván, előbb-utóbb úgyis jön majd valami busz, a villamos meg úgysem jár, mondta reggel a tévé.
Egy fiatal nő kitartóan tárcsázza a nagyobb taxitársaságok számát, hangosan csodálkozik, hogy mind foglalt vagy ki sem csörög. Fél órán belül nagyjából kicserélődnek az arcok a megállókban, a régóta várakozókat újak váltják. Majd egyszerre csak valaki azt kiáltja: jön a busz! És valóban.
Felnyomakodunk a már zsúfolt járműre. A Baross utcánál veszekedő, majd gyalog nekivágó pár a Mildenberger utcai megállónál csatlakozik, a férfi nem mulasztja el megjegyezni, ugye mondtam, hogy valami busz jön majd. Újpest központban újabb visszaigazolást kap, amikor kiderül, hogy a 14-es villamos valóban nem jár. De a metró viszont igen.
– Kíváncsi vagyok, ezek után mernek-e ellenőrizni a bejáratánál – mondja egy fiatal nő. Nos, nem ellenőriznek, sem Újpesten, sem a metró más állomásain. Furcsa látvány, ahogy a rutinos utazók megszokott mozdulattal nyúlnak a bérlet után, noha nincs kinek felmutatni. Az ellenőröket sárga mellényes biztonsági emberek helyettesítik, a reggeli órákban szinte minden fontosabb csomópontban ott látni őket. Sok dolguk nem akad, de azért ott vannak, kitartóan, akárcsak az aluljárókban várakozó rendőrök is.
Az Árpád hídnál felkapaszkodunk az 1-es villamosra. Rövid, régifajta kocsi érkezik, ráadásul egyetlen darab, épp csak a megálló elejét foglalja el. A metróállomáson a forgalmi ügyeletes azt mondja, a villamos csak Óbuda és a Lehel utca között jár, a jármű vezetője viszont ennél jobb hírt közöl, amikor azt mondja: a kocsi a Stadionok megállóig közlekedik. Majd ki tudja miért, hozzáteszi: felsőbb utasításra.
Ezt vajon miért mondja? Nehogy valaki azt higgye, szegény, ő akar rövidített vonalon járni, filozofál magában egy egyedül utazó férfi. Fiatal lányok reggeli kalandjaikat mesélik egymásnak, egyikük azt mondja, amikor végre jött a busz, alig fértek fel rá, mert nem a rendes busz volt, hanem amolyan kisbusz, mint ahogyan a rendes villamos helyett is ez a kisvillamos jött.
A Thököly utcai BKV-pénztárban a 7-es buszok felől érdeklődünk. A pénztáros talányos választ ad: úgy látta, talán tizenöt percenként jár. De lehet, hogy huszonöt vagy harminc. Megköszönjük, majd felmegyünk a lépcsőn a zuglói vasútállomás peronjára, ahol három utas és egy pályamunkás várakozik, de már jön is a vonat, ami nem egészen hat perc múlva a Nyugati pályaudvar peronján tesz le minket. Az állomás szinte üres, a körúti villamos viszont egyáltalán nem az. Rég nem látott helyzetet idéz a látvány, a 6-os minden ajtaján kilóg valami az összezsúfolódott utasokból, hol egy fél szatyor, hol egy könyök türemkedik ki az ajtónyíláson.
Az ajtók bezárása kollektív társasjáték, ami addig tart, amíg a megállóban rekedt utasok el nem fogadják, hogy erre a járműre bizony már tényleg nem férnek fel, és elengedik végre az addig feszegetett szárnyakat. Ez alkalommal viszont a vezető nem mondja a megszokott feddő hangon, hogy engedjük becsukódni azt az ajtót, itt jön utánunk a következő kocsi. A következő villamosra ugyanis húsz percet kell várni, legalábbis ezt mondja a megállóban a hangszóró. Hiszünk neki, mi mást is tehetnénk.
