Falus: Tarlós városvezetése kisiklás volt

Falus Ferenc, a baloldali ellenzék főpolgármester-jelöltje megválasztása esetén visszaállítaná Budapest korábbi zászlaját, ezzel is jelezve: Tarlós István városvezetése egy "kisiklás" volt.
Az Együtt-PM MSZP és DK által is támogatott jelöltje erről csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt, amelyen részt vett Gréczy Zsolt, a DK alelnöke is.

Falus Ferenc úgy fogalmazott, semmiképpen nem enged a régi zászló visszaállításából, mert a "sokat vitatott piros, sárga, kék zászló már akkor Budapest lobogója volt, amikor Románia még nem is létezett független államként".

Azt is mondta, hogy a Szabadság téren emelt német megszállási emlékművet múzeumba szállítják, ahol a "történelemhamisítás mementója" lesz.

A baloldali jelölt főbűnösnek nevezte Tarlós István főpolgármestert abban a folyamatban, amellyel "Budapest kulturális élete politikai bábszínházzá változott". Falus Ferenc példaként említette, hogy a főpolgármester a "szélsőjobboldalnak szívességet téve" alakította át az Új Színházat és a "Horthy-korszak népnemzeti feudalizmusának jegyében dilettáns giccsszobrokkal tömték tele a város főtereit".

Hangsúlyozta, hatalomra kerülésük esetén azt tervezik, hogy visszaadják a kultúra autonómiáját. Falus Ferenc ígéretet tett egy olyan kollégium felállítására, amely a városi kulturális szervezetek bevonásával irányítaná a budapesti kultúrpolitikát.

Gréczy Zsolt közölte, pártja mindenben támogatja Falus Ferencet, akitől azt várják, hogy megszünteti a "szellemi környezetszennyezést" és újra a szabadság, a demokrácia és a pezsgő kulturális élet fővárosává teszi Budapestet.

Kérdésekre válaszolva Falus Ferenc ismét egyértelművé tette, hogy egyetlen más jelölt javára sem tervezi visszalépését az önkormányzati választásokon, erről pedig korábban és a jövőben sem folytat tárgyalásokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.