Falus nem vitázik Tarlós nélkül

Falust a Republikon Intézet hívta meg a baloldali főpolgármester-jelöltek pénteki kerekasztal-beszélgetésére, de ő nem megy el. Tarlós nélkül kevésbé látja érdeminek a vitát.
Távol marad Falus Ferenc attól a kerekasztal-beszélgetéstől, amelyet a Republikon Intézet rendez pénteken a baloldali budapesti főpolgármester-jelölteknek – írja az Index. Az intézet honlapján szereplő programban mostanáig úgy szerepel, hogy Falus elmegy a vitára, a hírportál kérdésére azonban Rácz Krisztina, az Együtt-PM sajtófőnöke megerősítette, hogy biztosan nem lesz ott. Elmondása szerint kezdettől fogva világossá tették, hogy Falus csak akkor megy el, ha Tarlós István főpolgármester is elfogadja a meghívást, az ő neve neve viszont sehol nem látható. „Tarlós nélkül kevésbé látjuk érdeminek a vitát” – indokolt a sajtófőnök. Falus ugyanakkor bármikor és bárhol kész a vitára Tarlóssal, aki eddig nem reagált a kezdeményezésre – tette hozzá.

A „Helyzetértékelés önkormányzati választások előtt" című konferenciára Falus mellett Bodnár Zoltánt, a Liberálisok, Bokros Lajost, a MoMa és Csárdi Antalt, az LMP jelöltjét, illetve a függetlenként induló Magyar Györgyöt hívták meg. Az eseménynek némi jelentőséget adhatott volna, ha a vitában kiderül, hogy valamelyik baloldali jelölt hajlandó visszalépni Falus javára az október 12-i megméretésen.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.