Falus holnaptól Orbán hatalmának megdöntésére gyűjt erőt

Az utolsó percig akciózott az utcákon az Együtt-PM, hogy szavazásra buzdítsa az embereket. Talán ezért is gyűltek csak lassan az Együtt-PM Király utcai eredményvárójába az aktivisták, a szimpatizánsok. Az urnák lezárása után beérkező adatokat óriási kivetítőn lehet követni, ám eddig csak egyetlen alkalmuk volt örülni, amikor a nyolc órai adatok alapján, négyszázalékos feldolgozottságnál Karácsony Gergely Zuglóban néhány százalékkal vezetett.

Maradnak együtt?
Maradnak együtt?
Teknős Miklós / Népszabadság

Hajdú Nóra, az Együtt-PM második kerületi polgármesterjelöltje a Népszabadságnak azt mondta: szervezetének ez az első önkormányzati választása, az a minimális elvárás, hogy országos szervezetté válhassanak: polgármestereik, képviselőik ott legyenek a megyei és a városi közgyűlésekben. Úgy vélte, ebben joggal bizakodhatnak.

Arra a kérdésre, hogy Bokros Lajos főpolgármester-jelölt támogatásában nem voltak egységesek, az önkormányzati választások után folytatják-e a közös politizálást, Hajdú Nóra azt felelte: egy együttműködésnek mindig vannak nehézségei, de úgy véli, hétfőn a választási eredmények ismeretében mindenki elő tud majd venni egy üres lapot, hiszen sokkal több a közös bennük, mint amennyi el tudná választani a két pártot.

Fél kilenc körül megjelent az eredményváróban Falus Ferenc, aki Váradi Andrásra emlékezve gyászszalagot viselt, és nyilatkozatát is rögtön azzal kezdte: szomorú nap van, mert meghalt alcsútdobozi tagjuk, egyben jelöltjük.

A Hír TV kérdésére azt mondta: szavazni Bokros Lajosra szavazott, arra a kérdésre, hogy megérte-e a visszalépés, azt válaszolta: azzal, hogy visszalépett, és Bokrossal összekapaszkodott, szerinte jobb eredményt érthetnek el. Hozzátette: holnaptól a tanulságok levonásával fog foglalkozni, és azzal, hogy erőt gyűjtsön, amivel Orbán Viktor hatalmát meg tudja majd dönteni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.