Faképnél hagyta a kormányt a Helsinki Bizottság

Kilépett az Emberi Jogi Kerekasztalból a Magyar Helsinki Bizottság – tudatta a jogvédő szervezet honlapján. A kormányzat által működtetett egyeztető mechanizmussal való szakítás oka a civil szervezeteket érő támadássorozat.

A döntésről a Helsinki Bizottság levélben értesítette Répássy Róbert államtitkárt. Közlésük szerint a Kerekasztal célja a civilek partnerként való bevonása lett volna az állami döntéshozatalba.

A bizottság szerint a kerekasztal tevékenységével kapcsolatban tapasztalataik vegyesek voltak. A részvételükkel működő ügyekben többször nem folyt érdemi, szakmai párbeszéd.

A Helsinki Bizottság szerdai döntését azért hozta meg, mert úgy látják, nincs esély valódi párbeszédre, ahol a kormányfő "külföldi érdekeket kiszolgáló, fizetett politikai aktivistáknak" tekinti a civileket, és "ahol – egy állandóan változó gyanúsítások alapján folyó büntetőeljárásban – olyan módon és létszámban száll ki a rendőrség – a nyomozó hatóságokkal együttműködő – civilszervezetekhez, amelynek más célja, mint az érintettek megfélemlítése, nemigen lehet" – fogalmaz a közlemény.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.