Facebook-megosztásért hallgattak ki és rabosítottak 17 embert

Gyanús siófoki ingatlanügyre hívta fel a figyelmet egy Facebook-poszt. Emiatt a bejegyzés miatt később feljelentést tett Balázs Árpád volt siófoki polgármester, a nyomozás során 17 embert hallgattak ki, pusztán azért, mert megosztották a bejegyzést.
Az összesen több mint 40-szer megosztott bejegyzés egy még 2014-ben lezajlott gyanús siófoki ingatlanügyet szellőztet meg. A posztíró egy siófoki belvárosi ingatlan sorsát ismerteti, amit Balázs Árpád polgármestersége alatt meghökkentően olcsó, nem egészen 76 ezer forintos négyzetméteráron adtak el a szomszédos épület tulajdonosának. A bejegyzés több ponton megkérdőjelezi az eladás jogszerűségét. A lakás például nem szerepelt az ingatlannyilvántartásban, így a szerző szerint forgalomképtelen volt – derítette ki a 444.hu.

A posztoló nem vádolta semmivel Balázs Árpádot, nem nevezte korruptnak, és nem vádolta bűncselekménnyel sem. Arra persze fölhívta a figyelmet, hogy az egész ügylet igen gyanús, mondhatni büdös neki, és azt is kijelentette, hogy a megkötött szerződést érvénytelennek tartja.

A poszt közlése, majd a megosztások után Balázs Árpád feljelentést tett rágalmazás miatt. Az ügy azután kezdett bedurvulni, hogy az ügyészség közvádlóként beszállt, arra hivatkozva, hogy hivatalos személlyel szemben követtek el rágalmazást. Most 17 ember ellen folyik eljárás, akiket rabosítottak is – írta a 444.hu. A gyanúsítottak közül 9-et ingyen védő Czeglédy Csaba, a jól ismert szombathelyi MSZP-s ügyvéd-politikus ennek jogosságát hevesen vitatja, rámutatva arra, hogy 2015 februárjában Balázs Árpád már majdnem egy éve nem volt polgármester.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.