Fábry a köztévéhez igazol, de a Heti Hetes megmarad

A Népszabadság információi szerint Fábry Sándor humorista hamarosan megállapodik a közmédia vezetésével, hogy januártól kéthetente saját talkshow-műsorral jelentkezik az MTV-n.

A médiaszolgáltatási alap egyik vezetője lapunknak azt mondta, hetek óta folynak a tárgyalások, de még nincs megegyezés arról, milyen konstrukcióban szerződjenek a Fábry-produkcióra. Úgy tudjuk, a közmédia vezetése a minőség garanciáját abban látta volna, ha az RTL Klubon befutott Fábry-show produceri cége, a Kovács Kristóf vezette Prime­time Entertainment készítené az új műsort.

A produkciós céget azonban érvényes szerződés köti az RTL Klubhoz, a vezető kereskedelmi csatorna engedélye, jóváhagyása nélkül a Primetime nem gyárthat műsort a köztévének – közölte lapunkkal az RTL egyik meghatározó személyisége, aki azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a kereskedelmi tévé vezetése mégis hozzájárul ahhoz, hogy a Primetime gyártsa az MTV-n a Fábry-show-t. Más forrásokból származó információink szerint Fábry és korábbi producere között az elmúlt hetekben „megfagyott a levegő”, így a köztévében már azzal a lehetőséggel is számolnak, hogy Fábry saját cége gyártsa a show-műsort.

Lapunk kérdésére a közmédiánál elzárkóztak attól a kérdéstől, hogy milyen költségvetéssel tervezik a Fábry-show-t. Egy a szórakoztató műsorok gyártásában járatos szakember lapunknak elmondta, a Fábry-show típusú másfél-két órás, főműsoridős, több közismert személyiséget vendégül látó, zenekart, közönséget szerződtető show adásonkénti költségvetése legkevesebb 15 millió forint. Ebben már szerepelnie kell a műsorvezető csaknem egymil­liós sztárgázsijának is.

Információink szerint a köztévében január harmadik csütörtökére tervezik a Fábry-show első adását. Ez annyiban fog különbözni az RTL-estől, hogy nem a vendégekkel történő beszélgetéseken alapul, hanem elsősorban Fábry Sándor stand up comedyjén. Emlékezetes, Fábry sok bírálatot kapott a stand up comedyk alpári stílusa, a szocialista, szabad demokrata és MDF-es politikusokat kigúnyoló, lejárató „poénjai” miatt, egyszer egészen odáig ment, hogy leköpte Gyurcsány Ferenc fényképét. 

Fábry Sándor

A Fábry-show miatt a köztévé átalakítja az eddigi műsorstruktúráját is. Az október elsejétől kedd esténként sugározott DTK talkshow-t átteszik csütörtökre. A Fábry és a DTK hetente fogja váltani egymást. A DTK-show beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kezdeti háromszázezres nézettsége decemberre megközelítette a félmilliót a teljes lakosság köré­ben. Egyes hírek szerint Fábry ragaszkodik ahhoz, hogy az új műsorát az adásba kerülés előtt maximum két nappal vegyék fel, hogy az minél aktuálisabb lehessen. Ez jelentősen növeli a költségeket, a DTK-show-ból éppen a takarékoskodás miatt egy nap alatt több adást vesznek fel előre.

Az RTL-nél késő ősszel bevezetett megtakarítási intézkedésekkel és leépítésekkel összefüggésben elterjedtek olyan hírek, hogy megszűnne a Heti Hetes című műsor. Ezt az RTL-nél lapunknak cáfolták, azt mondták, hogy a Heti Hetes csak a téli szünetre állt le, és március 4-től újraindul. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.