Ezúttal jól teljesített a rendőrség

A rendőrség nagy erőkkel volt jelen, szakszerűen látta el feladatát – nyilatkozta Hegyi Szabolcs, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) Miskolcon tartózkodó munkatársa kora este, a Jobbik fáklyás felvonulásának kezdete előtt.

Jogvédő szervezetek, miután hírét vették, hogy a szélsőjobboldal demonstrációt szervez az Avas lakótelepen, találkozót kértek a rendőrségtől. A megbeszélésen az Amnesty International, a Magyar Helsinki Bizottság, a NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) és a TASZ képviselője, valamint – többek között – Bogyay Ferenc, Miskolc rendőrkapitánya vett részt.

Bogyay azt a Pásztor Albertet váltotta a poszton, aki pár éve keresetlen szavakkal kijelentette: egy bizonyos időszakban a borsodi megyeszékhelyen valamennyi rablást cigányok követték el. Kitört a botrány, hatalmas volt a tiltakozás. Bár Pásztor Albert tagadta a rasszizmus vádját, Draskovics Tibor akkori rendészeti miniszter kezdeményezésére vizsgálat indult ellene, (időlegesen) elmozdították posztjáról. Másik oldalról viszont a helyi Fidesz, az MSZP és a Jobbik – sőt: az SZDSZ – közreműködésével sajátos nagykoalíció alakult ki a kapitány mellett. Pásztor Albert megúszta figyelmeztetéssel, tavaly év elején ment nyugdíjba.

A mostani jobbikos masírozást az LMP-n kívül a Fidesz és a baloldal is elítélte. A szocialisták javasolták, hogy a kormányzat különítsen el egymilliárd forintot, és az Avason vásárolja fel a „csaló, nem fizető fészekrakósok lakásait”.

A szélsőjobboldali demonstráció forrónak ígérkezett az ellentüntetések miatt, és azért is, mert a jogvédők értékelése szerint a rendőrség a közelmúltban több hasonló szélsőjobbos rendezvény alkalmával kudarcot vallott (Cegléd, Devecser).

A rendőrséggel folytatott egyeztetésen a jogvédők felhívták a figyelmet a lehetséges kritikus pontokra. Ilyen például az emelvényről elhangzó uszítás, amely adott esetben akár bűncselekmény, oszlatási ok is lehet – számolt be lapunknak a konzultációról a TASZ-os Hegyi Szabolcs.

A Jobbik elvileg a közrend védelmében hirdette meg a provokatív elnevezésű Magyar Élet Menetét, de – hangsúlyozta Hegyi Szabolcs – az eddigi tapasztalatok alapján nagy volt a valószínűsége annak, hogy a cigányok elleni indulatok felkorbácsolására akarja felhasználni a rendezvényt. A rendőrök igyekeztek megnyugtatni a jogvédőket, mondván, felkészültek az esetleges rendbontásokra (van tapasztalatuk, a diósgyőri focimeccseket is biztosítják). A demonstrációk napján a reggeli óráktól a rendőrség az egész megye területére fokozott készültséget rendelt el.

Ezúttal szakszerűen látták el feladatukat – értékelte a rendőrség munkáját Hegyi Szabolcs, bízva abban, hogy lapzártánk után sem történik olyan esemény, amely felülírja véleményét. Bár rasszista szövegek kíséretében a „cigánybűnözés” kifejezés is elhangzott a jobbikos rendezvény szónoklataiban, összességében – vélekedett – a beszédek nem voltak uszítónak minősíthetők.

A TASZ munkatársa elmondta, hogy a helyszínen a rendőrkapitány személyesen is intézkedett: amikor fekete egyenruhába öltözött osztagok érkeztek, közölte velük, hogy alakzatban nem vonulhatnak fel. Több előállítás is történt közbiztonságra veszélyes eszközök birtoklása miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.