Ezt tenné Hoffmann Rózsa, ha egy év múlva is jelenlegi posztján lesz

Hoffmann Rózsa szerint nincs káosz a tankönyvellátásban, szeptember 2-án minden általános iskolás diák névre szólóan megkapja a tankönyveit.

A köznevelési államtitkár csütörtökön Kőszegen, a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű ifjúsági közéleti rendezvénysorozat keretében folytatott kerekasztal-beszélgetésen kijelentette: a tankönyvek 70 százaléka már az iskolákban van.

Hozzátette: a Tankönyvellátó a többi tankönyvet is határidőre ki fogja szállítani, de 1 millió 300 ezer diák könyveit nem lehet egyik napról a másikra eljuttatni a címzettekhez.

Az államtitkár szavai szerint akiknek az iskola leadta az adatait, annak a Tankönyvellátó küldött csekket, de akinek esetleg még sincs a befizetéshez szükséges utalványa, az még pótolhatja, ha az iskolával felveszi a kapcsolatot.

Hoffmann Rózsa a közoktatásban lezajlott állítólagos "államosításáról" szólva kijelentette: az iskolák 64 százaléka került át állami fenntartásba, szavai szerint a magyar iskolarendszer még ma is színes és változatos, a tananyag azonban egységes.

Az államtitkár a pedagógus-életpályamodellről szólva kijelentette: a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozása a pedagógushivatás anyagi és erkölcsi elismertségét szolgálja.

Szavai szerint az ország teherviselő képessége miatt ugyan nem tudnak a pedagógusoknak szeptembertől annyi béremelést adni, mint amennyit a törvényben meghatároztak, de azt komoly eredmények nevezte, hogy a béremelés értékállóságát biztosították.

Hoffmann Rózsa egy kérdésre válaszolva kijelentette: ha egy év múlva is jelenlegi posztján lesz, szívesen foglalkozna az érettségi rendszerének reformjával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.