Ez tetszik a Facebook-társadalomnak

Daganatos gyerekek gyógykezelésére és például vakvezető kutyák kiképzésére sokan áldoznának. A kultúrát és művészetet csak kevesen támogatnák, fiatal magyar edzők külföldi tanulmányútját pedig szinte senki – derül ki a Facebook felhasználói körében végzett felmérésből.

A Facebook-társadalom tagjainak adományozási hajlandóságát mérte fel a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) Alapítvány. Mintegy 1100 felhasználó mondta el véleményét.

Tíz éves a Facebook
A Facebook sikerének egyik titka, hogy napló lett a személyes profilból

A válaszolók 60 százaléka legszívesebben önkéntes munkával támogatná a számára szimpatikus kezdeményezéseket, míg 22 százaléka valamilyen tárgyi felajánlással vagy szolgáltatással fejezné ki szimpátiáját. Pénzzel alig 19 százalék járulna hozzá az általa fontosnak tartott célok megvalósulásához – közölte Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány igazgatója.

A kérdőív kitöltőinek közel fele az egészségügyi és szociális területre áldozna szívesen, sokaknak (36 százalék) a környezet-, természet- és állatvédelem is fontos. Ellenben alig 2 százalék támogatná a kultúrát, művészeteket, hagyományőrzést, csupán 3 százalék a sport, a pihenés, a szabadidő területét. Az oktatás, a kutatás, a tudományos fejlesztés támogatását is mindössze a válaszolók 6 százaléka jelölte meg.

Az adott területen belül a felhasználók konkrét projektek és fejlesztési ötletek közül választhattak: több mint hetven lehetőség állt a rendelkezésükre. A legnépszerűbb a „kórházi eszköz vásárlása daganatos gyerekek gyógykezeléséhez” témakör volt, utána a fogyatékos kisgyermekek otthoni kezelése és a rákkutatás támogatása következett. A hajléktalanok körében végzett élelmiszerosztás, a hátrányos helyzetű falvakban történő tűzifaosztás és például a vakvezető kutyák kiképzése is bekerült a „top 10-be”.

A menekültek jogainak védelme viszont szinte senkit nem hozott lázba, ahogyan a homoszexuális férfiak üldözéséről készülő filmet és fiatal magyar fociedzők külföldi tanulmányútját is csak alig páran tartották fontosnak.

A NIOK Alapítvány közösségi adományozó oldalt indított, ahol „valódi célok, valódi szükségletek találkozhatnak a támogatókkal”. Az oldalra civil szakemberek által előzetesen megvizsgált, valós támogatási igények kerülhetnek fel, amelyek megvalósítását minden támogató folyamatosan figyelemmel kísérheti majd. Gerencsér Balázs szerint „tényleg tudhatjuk majd, hogy mire és hogyan költik el támogatásunkat”.

Az alapítvány igazgatója állítja: az összesen kilenc projekttel induló www.adjukossze.hu az egyetlen magyar közösségi adományozó oldal, ahol az átláthatóság mellett a minőségbiztosítás is jelen van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.