'Ez a betegség nem csak a nők ügye'

Tizenegyedik alkalommal lett rózsaszín a fővárosi Lánchíd vasárnap az Egészség Hídja Összefogás Egyesület által szervezett kampány keretében, amely a mellrákra, megelőzésére, illetve a szűrések és önvizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet.

A már hagyományosnak számító lánchídi sétán részt vett számos közéleti személyiség is, köztük Detre Diána olimpikon, Sebestyén Márta népdalénekes, Ungár Anikó bűvész. A kampány fővédnöke Áder Jánosné Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége.

Résztvevők a mellrák elleni küzdelem nemzetközi jelképét, rózsaszín szalagot formáznak a budapesti Széchenyi téren
Résztvevők a mellrák elleni küzdelem nemzetközi jelképét, rózsaszín szalagot formáznak a budapesti Széchenyi téren 2012. október 28-án. Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület által szervezett kampány keretében, amely a mellrákra, megelőzésére, illetve a szűrések és önvizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet. MTI Fotó: Mohai Balázs

Az idei Szalagcímem a mellrák ellen elnevezésű kampány célja a leghosszabb, mellrák elleni összefogásjelkép megalkotása volt az októberben gyűjtött szalagüzenetekből. Az immár tizenegyedik akcióban művészek, sportolók, politikusok, támogató vállalatok dolgozói és az utca embere is rögzíthette rózsaszín szalagokra a mellrákkal kapcsolatos üzeneteit. Az éttermekben, szállodákban, szórakozóhelyeken és figyelemfelkeltő sétákon összegyűjtött szalagokból vasárnap délután állították össze az "összefogás szalagját" a Lánchíd pesti oldalán.  

Az indulás előtt a résztvevőket a Strokes ütőegyüttes "melegítette be", majd egy dobshow keretében tánctudásukat is bővíthették.

A Széchenyi téren az érdeklődők hasznos információkat szerezhettek a mellrák megelőzéséről, annak fontosságáról, saját üzeneteikkel bővíthették az immár csaknem kétszáz kilométeres valóságos és virtuális szalagüzenetet. Összesen mintegy háromezren hagyták üzenetüket a rózsaszín szalagokon és a Facebook virtuális szalagjain. 

"Kampányunk célja az volt, hogy minél több embert megmozgassunk. Mindenki életében van legalább egy fontos nő, ezért ez a betegség nem csak a nők ügye. A cél, hogy egyre több 45-65 év közötti nő vegyen részt az államilag finanszírozott, kétévente esedékes szűréseken" - hangsúlyozta Körtvélyes Éva, az egyesület elnöke a lánchídi menetet megelőző sajtótájékoztatón.

"Ne mástól várjuk a segítséget! Tegyünk magunkért, vegyük a saját kezünkbe az életünket és az egészségünket, és vegyünk igénybe azokat a lehetőségeket, amelyeket az intézmények biztosítanak számunkra egészségünk megőrzése érdekében" - emelte ki Ungár Anikó, aki több éve a kampány arca.

A vasárnapi program résztvevői a Széchenyi téren fejük fölé emelt rózsaszín kartonlapokkal megformálták a mellrák nemzetközi jelképét, majd a Lánchíd közepén az egyesület vezetői, támogatói és arcai vezették végig az önkéntesek közreműködésével az ország minden részéből összegyűjtött szalagokat, megalkotva ezzel a "legnagyobb és legszemélyesebb egészségszalagot".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.