Nem vicc: szétültetné a frakciókat egy LMP-s képviselő

Újraültetné a parlamenti képviselőket Karácsony Gergely LMP-s politikus. Beadványa szerint a jövőben nem frakcióalapon, hanem ABC-sorrendben kapnának helyet az ülésteremben. Szerinte így nagyobb lenne a béke.

Sajátos és meglepő módosító indítványt nyújtott be az Országgyűlésről szóló törvényhez Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese. A politikus azt szorgalmazza benne, hogy a parlamenti képviselők ne frakcióalapon, hanem név szerinti sorrendben foglaljanak helyet a plenáris ülésteremben.

„A javaslat formabontó és nagyravágyó. Célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az országgyűlési képviselőket, hogy a kommunikációs szakadékok áthidalásával hozzájáruljon az egyre mélyülő politikai árkok betemetéséhez. A képviselők egymás szempontjaira, javaslataira, és így Magyarország érdekeire nagyobb figyelemmel tudnak lenni, ha az eltérő politikai véleményűekkel nem szemben, hanem együtt ülnek” – fogalmaz indoklásában Karácsony Gergely, majd egy Babits Mihály-versrészlettel („Húsvét előtt”) zárja a beadványát.

„Ez halálosan komoly!” – fogalmazott a Népszabadság kérdésére a beterjesztő Karácsony Gergely. Az LMP-s politikus hozzátette: számos országban, így például a skandináv államokban regionális és nem frakcióalapon ülnek a politikusok a törvényhozásban. „Az régi tudása a társadalmaknak, hogy a parlamenti ülésrend mindig meghatározza a politikai vitákat. Amikor a II. világháborúban bombatámadás érte a brit alsóházat, akkor Churchill ragaszkodott hozzá, hogy ugyanúgy, frontálisan építsék újra az elrendezést, nehogy megváltozzon a politikai vitakultúra. Függetlenül attól, hogy szívesen ülök egy LMP-s mellett, lehet, hogy ennek lenne pozitív hatása” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Az ökopárti politikus arra a kérdésünkre, hogy szerinte mennyire lesz elutasító ezzel kapcsolatban a kétharmados többség, Karácsony azt válaszolta: „ellenzéki politikusként hozzá vagyok szokva, hogy amikor módosító indítványokat adok be, akkor ne azt mérlegeljem, hogy mennyi esély van az elfogadására, hanem, hogy mit tartok helyesnek”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.