Évente több mint 15 ezer gyerek lesz bűncselekmény áldozata Magyarországon

Évente több mint 15 ezer gyerek válik erőszakos bűncselekmény áldozatává Magyarországon - közölte az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) Magyar Bizottság, amely online kutatást is készített a gyermekbántalmazásról.
Az UNICEF szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a kutatás adataiból látható, hogy amíg a testi fenyítés egyre jobban visszaszorul, a lelki bántalmazás néhány formáját sok válaszadó nem is tekinti annak. Hozzátették: bár a válaszadók 83 százaléka tudta, hogy Magyarországon is hatályos az ENSZ gyermekjogi egyezménye, közülük mégis minden ötödik úgy gondolja, hogy a fizikai fenyítést csak formájától függően tiltja törvény.

A szervezet szerint ezt támasztják alá a hivatalos adatok is, amelyekből kiderül, hogy az elmúlt öt évben csaknem 80 ezer bűncselekményt követtek el gyerekek ellen. A bűncselekmények közül nemi erőszak mintegy háromszáz esetben, kiskorú veszélyeztetése pedig több mint nyolcezer esetben történt - ismertették.

Az internetes kutatás - amelynek kérdőívét egy hónap alatt csaknem hétezer felnőtt töltötte ki - eredményeit ismertetve közölték: bár fizikai bántalmazásnak számít a pofon és a gyermek bezárása is, előbbit a felnőttek 16, utóbbit 9 százaléka nem tartja annak. A bántalmazás formáiról azt írták: magyar és nemzetközi vizsgálatok szerint az esetek 48-50 százaléka elhanyagolás, 25 százaléka fizikai, 20 százaléka érzelmi bántalmazás, 5 százaléka szexuális visszaélés.

Mint írták, a lelki bántalmazás kategóriájába tartozik a szidalmazás, a kirekesztés, a közöny és a gyermek megalázása is. A kutatásból kiderült: a válaszadók 6 százaléka szerint nem gyerekbántalmazás, ha azt mondják gyereküknek, hogy „bárcsak meg se születtél volna". Minden harmadik válaszadó szerint az is rendben van, ha ráüvölt gyermekére. A gyermek megszégyenítéséről pedig minden 8. válaszadó gondolja, hogy nem tartozik a gyermekbántalmazás kategóriájába.

Közölték: a magyar UNICEF arra akarta felhívni a figyelmet a kutatással, hogy az erőszak sok gyerek közvetlen környezetében történik, a családban, az edzésen, a négy fal között. Hangsúlyozták: a gyermekek védelme az erőszak valamennyi formájától alapvető jog, amelyet a gyermekjogi egyezmény és a magyar törvények is biztosítanak.

A szervezet ezért elindítja jogsegélyoldalát a http://unicef.hu/unicef-jogsegely/ ímen, ahol azok a felnőttek vagy gyerekek küldhetnek üzenetet, akiknek kérdésük van a gyerekbántalmazásról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.