Telki háromnyelvű táblákkal mutat példát

Telki példát akar mutatni európaiságból. A tehetős lakosairól és magánkórházáról ismert Budapest környéki település képviselő-testülete úgy határozott, hogy a magyar mellett németül és angolul is megszövegezik a legfontosabb feliratokat.

A magyar mellett németül és angolul is közzé fogják tenni Telki polgármesteri hivatala, illetve az önkormányzati tulajdonú intézmények és gazdasági társaságok nevét és legfontosabb információit a településen a napokban született képviselő-testületi határozat értelmében - közölte Réthy Imre független képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke, a határozat előterjesztője.

Hozzátette: a döntés legfőbb célja, hogy Telki példát mutasson európaiságból. A településen évszázadokon keresztül élt németek emléke és a jelenleg is Telkiben lakó német ajkú emberek iránti tisztelet okán használják majd sokkal erőteljesebben a német nyelvet, míg az angol terjesztésére az unió polgárai közötti összekötő kapocs erősítése miatt van szükség - indokolta a Magyarországon egyedülálló önkormányzati határozatot Réthy Imre.

Közlése szerint azt sem hagyták figyelmen kívül, hogy a telki magánkórház vendégeinek több mint a fele külföldi, és a nemrég felavatott sportkomplexum látogatóinak egyharmada is a határon túlról érkezik. Telki nagy átmenő forgalma és a sok turista jelenléte is indokolja, hogy minél több helyen háromnyelvű eligazítás szerepeljen.

A határozat hatálya a helyi polgármesteri hivatalra, az önkormányzati tulajdonú intézményekre és gazdasági társaságokra terjed ki, de a képviselők ajánlásokat fogalmaztak meg a községben élő magánszemélyek és a Telkiben működő "egyéb" intézmények, társaságok számára is - közölte a képviselő.

A legfőbb pontjait tekintve 2010 márciusában életbe lépő határozat szerint a polgármesteri hivatal és a kezelésében lévő intézmények, társaságok nevét az ingatlanokon három nyelven tüntetik majd fel, de az eddigi magyar nyelvű emléktáblák szövege is kiegészül német és angol nyelvű "udvariassági" fordítással - derül ki a határozatból.

Az intézkedés évi párszázezer forintos pluszkiadást jelent az önkormányzatnak, de a ráfordítások mértékét mindig az aktuális költségvetéshez igazítják majd - közölte a bizottsági elnök.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.