Európai államfők is érkeznek a hétfői megemlékezésre

Katonai tiszteletadással, Európa több államfőjének részvételével tartandó koszorúzással, valamint kulturális rendezvényekkel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai 25 évvel ezelőtti újratemetésére az emléknap hétfői kormányzati programjain.
Az állami rendezvényeken a rendszerváltoztatás egyik legfontosabb állomására emlékeznek, arra, hogy az áldozatokat 1989. június 16-án mártíroknak kijáró méltó tiszteletadás mellett ravatalozták fel a Hősök terén, majd temették újra a rákoskeresztúri Új köztemetőben.

Mindez szimbolikusan a demokratikus Magyarország létrejöttét is jelentette egyben - áll a programokra szóló kormányzati meghívóban.
A programsorozat hétfő délelőtt 9 órakor katonai tiszteletadás mellett koszorúzással és néma főhajtással kezdődik a belvárosi Vértanúk terén, a Nagy Imre-szobornál.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben, a felújított nemzeti emlékhelyen 11 órakor kezdődik a megemlékezés, az ünnepi beszédet Áder János köztársasági elnök mondja.

Ezt követően a visegrádi együttműködés - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - országainak köztársasági elnökei és a német államfő részvételével katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzzák az emlékhelyet, majd virágot és mécsest helyeznek elNagy Imre sírjánál.

Délután a Terror Háza Múzeumban sajtótájékoztatót tartanak a kommunizmus áldozatainak számbavételéről szóló magyar-német együttműködésről a köztársasági elnökök, valamint Hubertus Knabe, a berlini Stasi Múzeum és Emlékhely Igazgatója és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója részvételével.

Este nyolc órakor magyar, cseh, szlovák, lengyel és német zeneszerzők műveiből ünnepi koncert kezdődik a Pesti Vigadóban, ünnepi beszédet mond Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter.

Az emléknap kiemelt kísérőprogramjaként és a Közös siker elnevezésű, a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából meghirdetett eseménysorozathoz kapcsolódóan 18.30-kor - a Terror Háza Múzeumot működtető közalapítvány szervezésében - a Hősök terén ingyenes Szabadságkoncerten lép fel az Omega és a német Scorpions együttes.

A Terror Háza Múzeum szervezésében az Andrássy úti intézmény előtti területen kiállítást is nyitnak, az Átlépni a szabadságba elnevezésű, nyár végéig megtekinthető ingyenes kiállításon a határnyitáshoz kapcsolódó páneurópai pikniket idézik fel.
Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án végezték ki. Az újjászerveződő hatalom szerint Nagy Imre és csoportja 1955-től tudatosan, "az imperialistákkal szövetkezve készült a proletárdiktatúra megdöntésére".

A vádlottakat "a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel", illetve "szervezkedés vezetésével" vádolták, Nagy Imrét hazaárulással is.

A zárt tárgyaláson Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra ítélték. Kopácsi Sándor életfogytiglani, Donáth Ferenc 12, Tildy Zoltán 6, Jánosi Ferenc 8, Vásárhelyi Miklós 5 év börtönbüntetést kapott. Losonczy Géza 1957 decemberében a börtönben halt meg.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.