Európa figyeli a magyar médiakockázatot

Az orbáni rezsim politikai építkezésének egyik fontos pillére a médiapluralizmus megszüntetése, a nyilvánosság teljes elfoglalása, a kritikus szereplők megfojtása, vagyis egyfajta médiadiktatúra kialakítása, amelyet az Európai Bizottság is érzékel – nyilatkozta lapunknak Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője.
A szocialista politikus annak kapcsán fogalmazta meg ezt a véleményét, hogy Günther Oettinger, a Bizottság digitális biztosa válaszolt a magyar médiahelyzettel kapcsolatos levelére.

Ujhelyi azután fordult a német kereszténydemokrata politikushoz, hogy a magyar sajtóban megjelent hírek szerint Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról tájékoztatta a kormánypárti médiumok vezetőit: átalakítja a hozzá lojális sajtó felépítését, és a jövőben az állami cégek hirdetéseit túlnyomórészt már nem ők, hanem az állami média és a Fidesszel továbbra is lojális szereplők kapják majd. Ezek után a szocialista politikus a Bizottságtól kért tájékoztatást arról: „a médiaszerkezet kormányzati eszközökkel való táplálása" megfelel-e az európai értékeknek, és nem ütközik-e például a tiltott állami támogatás körébe. Ujhelyi tájékoztatása szerint Günther Öettinger válaszában az szerepel: bár a közszolgálati műsorszolgáltatók megszervezése és finanszírozása tagállami hatáskör, a Bizottság kiemelten figyeli a felmerülő kockázatokat. Oettinger felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió által finanszírozott, a média sokszínűségét és helyzetét vizsgáló - mindössze néhány hónapja megjelent - független kutatás azt állapította meg, hogy Magyarország esetében „a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét súlyos kockázat fenyegeti".

Ujhelyi elmondta, hogy a Központ a Médiapluralizmusért és a Sajtószabadságért (CMPF) monitoring-jelentés kilenc tagállamban vizsgálta a nyilvánosság helyzetét. A Magyarországról szóló jelentésben közepes, az átlagnál nagyobb kockázati mutató szerepel többek között az információszabadság, az információhoz való hozzáférés, a médiapluralizmus, a sajtómunkatársak jogainak biztosítása területén. Kiemelten magas kockázatot mutattak ki, amikor a médiafelügyeleti hatóságok függetlenségét(függőségét), a közszolgálati médiában bemutatott híranyagok objektivitását és az oda irányító pozícióban lévő személyek kiválasztását vizsgálták. Ugyancsak kiemelten magas kockázatot mutattak ki - hangsúlyozta Ujhelyi - a közszolgálati média számára juttatott pénzügyi források következetességének és indokoltságának elemzésekor.

A szocialista politikus szerint ez a jelentés is rámutat, hogy a kormány a magyar társadalom tájékoztatását nem kívánja fair módon, függetlenül és objektíven ellátni. A közmédia több 80 milliárd forintból gazdálkodik évente, az összeg nagysága különösen felháborító akkor, mondta Ujhelyi, ha összehasonlítjuk például a gyermekétkeztetésre, a teljes felsőoktatásra, vagy a szociális kiadásokra szánt forrásokkal. A szocialista EP-képviselő felszólította a magyar kormányt: mutassa be tételesen a médiában közzétett és közpénzből finanszírozott hirdetéseinek teljes listáját és az elhelyezések pontos indoklását. - Ígérem innen Brüsszelből, hogy a monitoring-vizsgálat és a kormány várható válasza alapján folytatni fogom ezt a csatát, hiszen elvárható a médiapluralizmus és a közpénzek európai értékrend alapján történő elköltése - mondta a szocialista politikus.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.