EU-csúcs előtt: a miniszterelnök a frakciókkal, a szocialisták magukkal egyeztettek

Összehívta  a vasárnapi rendkívüli török-EU-csúcs előtt a paralmenti pártok vezetőit Orbán Viktor miniszterelnök. Az egyeztetésen csak a szocialisták nem vettek részt – derül ki az MTI tudósításából.

Olyan megállapodásra van szükség Brüsszelben, amely a bevándorlás ügyében szem előtt tartja az Országgyűlés korábbi döntéseit, valamint az európai és a magyar érdekeket - ebben valamennyi frakcióvezető egyetértett, aki részt vett az Orbán Viktor miniszterelnök által szombat délelőttre összehívott egyeztetésen.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek azt mondta: a kormányfő fontosnak tartotta, hogy a vasárnapi rendkívüli török-EU-csúcs előtt tájékoztassa a magyar parlamenti képviselőcsoportok vezetőit, és kikérje a véleményüket.  A miniszterelnök dolgozószobájában tartott egyeztetésen az MSZP frakcióvezetője - a szombati pártkongresszusra hivatkozva - nem vett részt, és a helyettesítés felkínált lehetőségével sem kívánt élni - mondta a sajtófőnök.

Mindent meg kell tenni azért, hogy az Európai Unió átgondolja bevándorláspolitikáját és a kötelező kvótarendszerrel kapcsolatos álláspontját – erről Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője beszélt a találkozó után  az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában. Mint mondta: az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás-tervezet magában hordozza, hogy még több illegális bevándorló jöhet Európába. A parlamenti pártok vezetőivel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a további betelepítéseket nem lehet elfogadni – hangsúlyozta.

A csúcstalálkozóval kapcsolatban elmondta, hogy az unió "belemanőverezte" magát egy olyan helyzetbe, amelyben némileg kiszolgáltatott lett a török kéréseknek. Szerinte az uniónak először egységes álláspontot kellett volna kialakítania és csak utána tárgyalni Ankarával. A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy álláspontjuk változatlan: az uniónak meg kell védenie külső határait, ha nem lehet a görög-török határon, akkor Bulgáriánál és Macedóniánál. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.