Esztergomot is kisegítik, de nem annyira

A törvény által előírt kötelező negyven százalék helyett ötven százalékot vállal át az állam Esztergom adósságából. Ez kisebb arány, mint amennyivel például Miskolcot vagy Szombathelyet segíti ki a kormány.

Az intézkedést bejelentő Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke az esztergomi városháza előtt elmondta: az adósságállomány június 30-tól kerül át az államhoz, ezzel a 9 milliárd forintos városi költségvetés kamatfizetési terhei idén 250 millió forinttal, jövőre 500 millió forinttal csökkennek.

A politikus hozzátette, a kétéves törlesztési moratórium lejárta után a tőketörlesztésben is jelentkezik az adósságátvállalás hatása, így a fenntartási és fejlesztési kérdések napirendre kerülhetnek Esztergomban. Steindl Balázs, a helyi Fidesz-KDNP-frakció vezetője elmondta: a város adóssága közel 23 milliárd forint, az állami adósságátvállalás összességében mintegy 11-12 milliárd forintot jelent. A frakcióvezető kijelentette: bízik abban, hogy a támogatás megoldja Esztergom nehézségeit, és ez a több mint tízmilliárd forint jó pályára állíthatja a várost.

Esztergomban a 2010-es választások után egy hónappal adósságrendezési eljárást kért a város ellen Tétényi Éva független polgármester, mert 1,2 milliárdos lejárt számlaállománnyal és 20 milliárd forintos adóssággal vette át a költségvetést.

Szombathely és Miskolc is jobban járt, mint Esztergom: a vasi megyeszékhelyen a 16,3 milliárd forintos adósság 65 százalékát, míg a borsodi városban az eredetileg bejelentett 50 helyett az adósságállomány 70 százalékát vállalja át a kormány – hangzott el ma délelőtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.