Este csak a nemzeti és a klubzászló loboghat a győri stadionban

Százötven szurkolót várnak Tel Avivból Győrbe, a ma esti BL-mérkőzésre. Rendkívül szigorúak a biztonsági előírások. Az első negyedórában a győri ultrák üresen hagyják a nyugati L-szektort, mert a csoport zászlaját nem engedik bevinni a stadionba.

Se Árpád-sávos, se Nagy-Magyarország zászló nem loboghat ma este a győri futball-stadionban. Csak nemzeti is klubzászlót engednek bevinni a nézőtérre mind a két csapat szurkolóinak. Az ultrák sem feszíthetik ki saját transzparenseiket, tiltakozásul közleményt adtak ki: „Felháborító, hogy a klubvezetés még a csoportunk zászlóját sem engedi kirakni!! Megértjük, hogy félnek a zsidóktól, mert ugranak mindenre, de ezt már túlzásnak tartjuk.” – írja a Green White Ultras.

Horváth Cs. Attila klubmenedzser arra hívta fel a figyelmet: a nyáron bevezetett rendelkezések értelmében a kiemelt mérkőzésekre jegyet vásárolóknak meg kell adniuk bizonyos adataikat. Ez nemcsak a nemzetközi kupameccsek esetében van így, hanem a hazai kiemelt találkozók előtt is így történik majd.

A klub azt ígéri: fel fognak lépni minden rasszista megnyilvánulás ellen. A győriek szerencsére nem a zsidózásról híresültek el, a cigányozás azonban ebben a városban is felhangzik néha, főleg, ha az egyik ősi rivális, a Videoton az ellenfél.

A szervezők, s a klub rasszizmus elleni feliratot viselő színes pólóban intézkedő biztonsági emberei nem is a helyiektől tartanak, inkább a számukra ismeretlen, máshonnan érkező, radikális szurkolóktól. 

A kétkörös beléptetési rendszer keretében először a biztonságiak, majd a rendőrök ellenőrzik a szurkolókat – tudtuk meg Kocsis Tünde alezredestől, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

Százötven izraeli szurkoló jelezte érkezését a városba, de egyelőre senki sem látta őket. Nem tudni, a városban laknak-e, hiszen a nagyobb szállodák már korábban megteltek, főleg a jövő hét végén Szegeden megrendezendő sárkányhajó-világbajnokságra érkező külföldi sportolók foglalták le a szobákat, egyelőre itt edzenek, s csak közvetlenül a  verseny előtt utaznak el Szegedre. A győri szállodák egyébként nem ettől a meccstől, hanem a Bayern München  augusztus 11-i vendégszereplésétől várnak komoly bevételt, hiszen az ország más részéről, illetve Ausztriából és Szlovákiából is nagy az érdeklődés.

Paolo Sousa együttese, a Maccabi Tel Aviv pénteken este tartott Győrött edzést, melynek az első negyedórájára bepillanthattak az újságírók. A civil érdeklődőknek az egyik futball-kapu mögött található szálló étteremének ablakából sem engedték megnézni az edzést. A lelátó minden ki- és bejáratát szigorúan őrizték.

A sajtótájékoztatón Paolo Sousa a Győrt dicsérte, őket tartotta esélyesnek, mondván jobbak a játékosai, Pintér Attila régebb óta foglalkozik velük, mint ő a Maccabival, egyébként is „több felkészülési perc” van a lábukban.

- Sousa hasba akaszt, egyetlen csapatát sem küldi ő a pályára a veszteség tudatában – mondja Szániel János, aki az ETO fénykorában volt népszerű játékosa, majd ügyvezetője az egyesületnek.  Szániel – akivel a sétálóutcán találkoztunk - ezzel együtt azt reméli, hogy két góllal nyer az ETO.

Győrt egyébként nem hozta igazán lázba a találkozó. Az utca embere nemigen foglalkozik vele, s nem is számít balhéra.

- A Győr környékiek most jobban haragszanak az arabokra és az afrikaiakra, mint a zsidókra, mert a közeli Vámosszabadin akarnak menekülttábort nyitni nekik – magyarázza egy férfi a Széchenyi téren. – A helybeliek már fölvásárolták a fél fegyverboltot. Hacsak ők nem mennek oda botrányt csinálni, akkor a szócsatán kívül más nem történik talán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.