Este kiderül, kit vettek fel az egyetemre

Kedd este 8 órakor hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat, azaz a jelentkezők megtudhatják, felvették-e őket a kiválasztott felsőoktatási intézmény adott szakára. A pontszámokat először a Felvi.hu oldalra rakják ki, és a felvételizők SMS-ben is értesítést kapnak. A budai Infóparkban délután 4-kor kezdődik a szokásos Pont Ott Parti - írja az Index.

Az idén több mint 111 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe, ez öt százalék emelkedést jelent a tavalyihoz képest. A legtöbben, a diákok 17 százaléka most is gazdaságtudományi képzésre szeretne járni. Továbbra is népszerűek a műszaki szakok, ezekre a pályázók 14 százaléka jelentkezett, és a pedagógusképzések, amelyekre a diákok 13 százaléka készül. Nincs változás az orvos- és egészségtudomány, valamint az informatika iránti érdeklődésben: előbbire a diákok 9, utóbbira 8 százaléka pályázik idén is.

A jelentkezések száma alapján idén ez az 5 legnépszerűbb alapképzés: gazdálkodási és menedzsment, az óvodapedagógus, a mérnökinformatikus, a gépészmérnök, valamint az ápolás és betegellátás. Az idén 24 felsőoktatási intézmény 600 céggel együttműködve mintegy 300 duális képzést is meghirdetett. Akit ide felvesznek, már tanulmányai alatt szerezhet gyakorlatot cégeknél, vállalatoknál.

A felvételin 500 pont a maximum: 200-200 pont a középiskolai teljesítmény és a felvételi vizsgának megfelelő érettségi eredményeinek összeadásával, vagy az érettségi pontok kétszerezésével jön össze. 100 pluszpont szerezhető az emelt szintű érettségivel, nyelvvizsgával, tanulmányi versenyen elért eredménnyel. A minimum ponthatár 280.

Idén is 41 szakon határoztak meg előre központi ponthatárt. Aki ezt nem éri el, jó eredménye dacára csak fizetős képzésre kerülhet be. Ahol ez a pontszám magas, ott a kormány kevés diák tanulmányait finanszírozza. Itt olyan népszerű szakok találhatók, mint a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi kapcsolatok, a turizmus-vendéglátás, a jogász vagy a kommunikáció és médiatudomány szak.

Ahol a központi ponthatár alacsony, oda sok diák kerülhet be állami ösztöndíjasként. ide tartoznak a kormány által nemzetgazdasági szempontból fontos képzések, hiányszakmák, azaz a tanárképzés, a természettudományos, műszaki, egészségtudományi és agrárképzések.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.