Esküt tett az új ombudsmanhelyettes

Folyamatos kommunikációt ígér a nemzetiségi szervezetekkel Szalayné Sándor Erzsébet, a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó új ombudsmanhelyettes. A szakember Kállai Ernő eddigi nemzetiségi biztoshelyettest váltja.

Megválasztotta Szalayné Sándor Erzsébetet a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettesnek az Országgyűlés hétfőn. Kállai Ernő eddigi nemzetiségi biztoshelyettes mandátuma szeptember 24-én járt le.

Szalayné Sándor Erzsébetet, a Pécsi Tudományegyetem volt dékánját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét Székely László, az alapvető jogok biztosa jelölte a tisztségre. Az ombudsmani hivatal korábbi közleménye szerint Székely László a javaslattétel előtt kikérte az országos nemzetiségi önkormányzatok véleményét, ők egyhangúlag támogatták a jelöltet. Megválasztását 268 képviselő támogatta a titkos szavazáson, hatan nemmel szavaztak, míg 23 voks érvénytelen volt.

Előzőleg az alkotmányügyi bizottságban a Fidesz-KDNP mellett a szocialisták is támogatták a jelöltet, de jelezték, hogy a plenáris ülésen nem vesznek részt a voksolásban. A Jobbik képviselői a bizottságban nemmel szavaztak.

Szalayné Sándor Erzsébet a választás eredményének kihirdetését követően esküt tett a plénum előtt. Szakterülete a kisebbségvédelem, amelynek magyar és nemzetközi jogi vonatkozásaival tudományos kutatóként, egyetemi oktatóként, hazai és nemzetközi szervezetek tagjaként foglalkozik. Bizottsági meghallgatásán folyamatos kommunikációt ígért a nemzetiségi szervezetekkel.

Az ombudsmani rendszer az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbe lépésével egységesült: a nemzeti és etnikai jogok és a jövő nemzedékek biztosa azóta az alapvető jogok biztosának helyetteseként dolgozik, míg az adatvédelmi biztos helyébe független hatóság lépett.

Székely László szeptember 25-étől tölti be az ombudsmani tisztséget. Korábban elmondta, első komoly próbatételének azt tartja, hogy megfelelő jelöltet találjon a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes posztjára.

A nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes figyelemmel kíséri a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak érvényesülését, rendszeresen tájékoztatja az alapvető jogok biztosát ezzel összefüggő tapasztalatairól, felhívja az alapvető jogok biztosának figyelmét a nagyobb csoportot érintő jogsértés veszélyére, eljárás megindítását javasolhatja, közreműködik az ombudsman vizsgálatában, és javasolhatja, hogy az alapvető jogi biztos az Alkotmánybírósághoz forduljon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.