Belecsapott a kampányba a Fidesz

Megkezdődött Budapesten a SYMA-csarnokban a Fidesz kampánynyitó nagygyűlése, amelyen a fideszes és KDNP-s politikusok mellett színészek, zenészek is megjelentek. Orbán egy éve még apátiát látott, ma már elszántságot.

A Fidesz választási kampánynyitó nagygyűlése pénteken fél négy előtt kezdődött meg Budapesten, a SYMA-csarnokban. Az MTI tudósítója fideszes és kereszténydemokrata politikusok mellett a helyszínen látta Sára Sándor filmrendező-operatőrt, Balázs Fecó zenészt, Balázs Péter színházigazgatót, valamint Sasvári Sándor és Kautzky Armand színművészeket.

A SYMA-csarnokban, a színpad mögött a sötétkék színű háttérre két oldalról a Fidesz feliratot vetítették ki, középen pedig az áll: "Önkormányzati választás 2010. október 3. - Újra Fidesz!". Alatta nemzeti színű zászlókat állítottak fel.

Kósa Lajos: "Bankárellenzék"

Fidesz kampánynyitó

Teljesen természetesnek tartja Kósa Lajos, hogy a lakáshitelesek megsegítésével kapcsolatos nyolcpontos fideszes javaslatcsomag bejelentése után vita robbant ki, hiszen a bankszövetség vezetőjét a bankárok választják, helyes, hogy ha ő a bankárok érdekeit képviseli. A Fidesz ügyvezető alelnöke pénteken pártja kampánynyitó nagygyűlésén azt mondta: az, hogy a bankszövetség nem örül a javaslatnak, "teljesen rendjén való", "a bankárszövetség vezetőjét a bankárok választják, helyes, hogy ha az ő érdekeit képviseli".

Az viszont szokatlan - folytatta -, hogy a szocialisták is "magukévá tették" a bankszövetség álláspontját, legalábbis úgy tűnik, "nem jutott még el az a felismerés tudatukig, hogy a bankárkormány után az ország nem azt várja, hogy most akkor alakuljanak át bankárellenzékké". Közölte, leülnek az érintettekkel tárgyalni, így a lakáshitelesek és a bankárok képviselőivel is. (Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke pénteken közölte: szerinte elfogadhatatlanok és több ponton az alkotmány szempontjából aggályosak is azok a javaslatok, amelyeket Rogán Antal és Kósa Lajos fideszes képviselők dolgoztak ki a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére.)

Tarlós István: "Rend és remény kell"

Tarlós István szerint nem folytatódhat Budapesten az, ami az elmúlt években zajlott, irányt kell váltani. Rendre és olyan vezetésre van szükség, amely vállalja a politikai felelősséget - mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a vezető kormánypárt pénteki kampánynyitóján, és leszögezte: a Fidesz hisz a sikerben, van programja.

Kijelentette: Budapestnek nem világvárossá, hanem a régió versenyképes központjává kell válnia; Budapestnek rendre és reményre van szüksége, a káosz nem sokszínűség, az anarchia nem liberalizmus, a szervezetlenség nem szabadság, hanem annak hamis illúziója. Hozzátetette: a fővárosban vissza kell szorítani a csalásokat, a korrupciót, működési-pénzügyi stabilitást kell biztosítani, meg kell teremteni a fenntartható közlekedési és az átlátható intézményi rendszert.

Tarlós István úgy vélekedett, hogy ezek mellett Budapesten új energiastratégiára, a zöld területek eredményes védelmére, elérhető, emberközpontú egészségügyre, az oktatásban egységes követelményrendszerre, pedagógus-életpályamodellre, illetve a cigánykérdés értelmes és életszerű kezelésére, biztonságra, társadalmi összefogásra van szükség.

Orbán: Magyarország felemelése a tét

Orbán Viktor szerint míg egy évvel ezelőtt Magyarország a kilátástalan apátia országa volt, ma már egy elszánt ország. A miniszterelnök úgy fogalmazott: egy évvel ezelőtt már-már aggódni kezdett, hogy ki lehet-e mozdítani az országot a kilátástalan apátia állapotából. Ma, egy év elteltével azonban - folytatta - "egy más ország vesz körül bennünket". "Ha körülnézek, leginkább elszántságot látok az emberek szemében, nem délibáboktól ködös optimizmust, inkább józan derűlátást", elszántságot - mondta. Magyarország ma már elszánt ország - jelentette ki.

Szerinte az önkormányzati választás tétje, hogy az elmúlt hetekben megteremtett alapokra emeljék és állítsák talpra Magyarországot. A miniszterelnök leszögezte: a példátlan erőfeszítést jelentő küzdelemhez össze kell kapaszkodni, egyedül vagy kis csoportokban nem sikerülhet senkinek.

A kormányfő óva intett mindenkit, hogy az április országgyűlési választási sikerekből és a közvélemény-kutatási adatokból bármilyen következetést levonjon. Úgy vélekedett: ezeket a következő 23 napra el kell felejteni.

Egy, csak egy párt

Orbán közölte: csak egyetlen olyan politikai erő van, amelyikre rá lehet bízni a Magyarország sorsáért viselendő felelősséget. Rámutatott: pártja sosem állított még annyi polgármesterjelöltet és képviselőjelöltet, mint az októberi önkormányzati választás előtt. A Fidesz-jelöltek száma meghaladja az összes többi párt által indított politikusokét - tette hozzá.

"Lassan az a benyomása alakul ki az embernek - helyesen -, hogy Magyarországon már csak egyetlen országos párt, egyetlen néppárt van, amelyre rá lehet bízni, és képes vállalni az ország sorsáért viselendő felelősséget" - mondta a Fidesz elnöke.

"Vigyük véghez, amit az emberek elvárnak tőlünk!" - zárta beszédét. "Győztes erőként kell beérnünk a célba október 3-án. Három kemény hét. Gondoljatok rá, évtizedek múlhatnak rajta" - buzdította a jelenlévő polgármester- és képviselőjelölteket Orbán Viktor. Erős gazdaság, munkahelyek, rend és biztonság: "erre ma csak mi vagyunk képesek az emberek támogatásával. Csak mi és csak az emberekkel együtt" - mondta a pártelnök-miniszterelnök, hozzátéve: "az országnak ma ránk, a Fideszre és a kereszténydemokratákra van szüksége".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.