Érvénytelen a pécsi időközi voksolás

Érvénytelen a baranyai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója is; ez pedig azt jelenti, hogy a pécsi körzet parlamenti mandátuma betöltetlen marad a jövő tavasszal esedékes rendes választásokig. Addig ugyanis nincs elegendő idő egy újabb voksolásra, ráadásul a választás évében már nem lehet időközi voksolást tartani.

Most már bizonyosan nem lesz parlamenti képviselője Baranya megye 3. számú országgyűlési választókerületének a jövő évi rendes választásokig, az alacsony részvételi arány miatt  ugyanis ezúttal is érvénytelen lett a voksolás vasárnap tartott második fordulója is.

Papp Judit, a helyi választási iroda vezetője elmondta: az érvényességhez több mint huszonöt százalékos részvételre lett volna szükség, ehelyett fél hétig a 49881 választópolgárból mindössze 5226 járult az urnákhoz, s ez 10,48 százalékos részvételt jelent. Hangsúlyozta: mindez azt jelenti, hogy a poszt betöltetlen marad jövő tavaszig, mert a rendes választásokig hátralévő idő nem elegendő egy újabb voksolás kiírására és lebonyolítására. A választások évében pedig nem lehet időközi voksolást tartani.

A három jelölt közül egyébként Kővári János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. Az adatok százszázalékos feldolgozása után kialakult előzetes eredmény szerint Kővári János az érvényes szavazatok 88,3 százalékát szerezte meg, vetélytársai közül Tóth Bertalan (MSZP) 9,9, Walter György (FKGP) 1,8 százalékot ért el.

Az országgyűlési választókörzetben azért kellett időközi választást tartani, mert a három éve közlekedési balesetet szenvedett Toller László - cselekvőképességét kizáró gondnokság alá helyezésével - a közelmúltban elvesztette parlamenti mandátumát. A három jelöltre Pécs-kertváros és kilenc környező település választópolgárai szavazhattak. Az október 4-i, az alacsony részvétel miatt szintén érvénytelen első fordulót is Kővári János nyerte, aki akkor 14,1 százalékos részvétel mellett a szavazatok 87 százalékát szerezte meg.

A körzetben egyébként idén júniusban már volt választás, de annak mindkét fordulója érvénytelen lett, ezért új választást kellett kiírn.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.