Erre a kupac trágyára ugrott a rendőrség

A földárverések elleni tiltakozásul egy teherkocsinyi trágyát borított Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő hétfő délelőtt Kaposváron egy kormányhivatali épület elé, ahol aznap kezdték el a somogyi földek árverését.
A politikus a maga vezette billenőplatós járműről két-három köbméternyi tárgyát borított le az úttestre és a járdára.

Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy Sallai Róbert Benedek ellen közlekedésrendészeti, köztisztasági, valamint jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt eljárást indítottak.

Elmondta továbbá, hogy miután a rendőrök igazoltatták a politikust, közölték vele, hogy szabálysértéseket követett el, amiért feljelentést tesznek ellene. Felszólították, hogy a leszórt trágyát takarítsa fel, szállítsa el, de ezt az országgyűlési képviselő megtagadta, és nem mondott le a mentelmi jogáról sem - tette hozzá.

A képviselő az MTI megkeresésére azt mondta: ez a trágya azt szimbolizálja, hogy "valami bűzlik" a földárverésekkel kapcsolatban. A trágya leborításával pedig annak a véleményének adott hangot, hogy rossz az az irány, amelyet a kormány képvisel.

"A Fidesz becsapja az embereket, szétvernek mindent, odaadják a haveroknak, és ez az egész bűzlik, mint a trágya" - fogalmazott a képviselő.

Arra a kérdésre, hogy miért nem mondott le a mentelmi jogáról, azt válaszolta: korrupcióellenes vitanap van a parlamentben, amelyen szeretne részt venni és felszólalni, és ezt csak így teheti meg. Jelezte ugyanakkor, hogy az eljárás során, miként korábban, most is le fog mondani a mentelmi jogáról és vállalja a következményeket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.