Erős volt a szél - tucatnyi embert mentettek a Balatonból

A hétvégén a rendőrök tucatnyi embert mentettek ki a Balatonból, volt, akinek a hajója az erős szélben meghibásodott, elsodródott, felborult vagy megfeneklett - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t vasárnap.

A bajba jutottak a vízi rendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna partot érni. Szombaton Balatonlellénél egy vitorlás-csónak sodródott el a parttól mintegy két kilométerre a megélénkült szélben, elsőfokú viharjelzés idején. Mint kiderült, meghibásodott a hajó kormánylapátja, s emiatt irányíthatatlanná vált. A vízi járművön egy budapesti férfi és két fiatalkorú lány utazott, akiket a rendőrök biztonságba helyeztek, a hajót a közeli kikötőbe vontatták.

Egy másik mentésre azért volt szükség, mert Fonyód partjától mintegy 500 méterre felborult egy vitorlás, amelyről két pécsi férfi a vízbe esett. (Elsőfokú viharjelzés volt érvényben). Ebben az esetben a rendőrök segélyhívásra reagálva kezdték meg a mentést, a vitorlást is partra húztak.

A balatonkenesei vízi rendőrök szombaton koradélután Balatonalmádinál járőröztek másodfokú viharjelzés idején, amikor észlelték, hogy a parttól mintegy 200 méterre elsodródott egy szörfös, aki segítséget kér. A 43 éves budapesti férfi beszámolója szerint a viharos szél és az erős hullámzás miatt már nem tudott önerejéből visszajutni a partra.

A balatonkenesei vízi rendőrök egyszerre két bejelentést is kaptak a másodfokú viharjelzésben arról, hogy két vitorlás kishajó is a mederfenéken akadt, és működésképtelenné vált. Vezetőik az erős szélben és hullámzásban nem tudták irányítani a járművüket, ráadásul a meghajtó motorjaik is meghibásodtak. Az egyik hajóról egy, a másikról öt férfit kellett menteni.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságra szombaton több bejelentés is érkezett, hogy a másodfokú viharjelzés ellenére, az erős szélben és hullámzásban is bérbe adják a vízibicikliket a Balaton déli partján. A rendőrök emiatt egy zamárdi és egy siófoki kölcsönző ulajdonosa ellen szabálysértési eljárást indítottak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.