Erdő Péter bíboros rendhagyó elismerése

A Széchenyi-díjat a tudományos élet képviselői kaphatják. A kitüntetettek névsorát átolvasva az elmúlt több mint tíz évben nem találtunk egyházi méltóságot, aki Széchenyi-díjban részesült volna.

Méltatásából is kiderül, hogy Erdő Péter nemzetközi hírű egyházjogászként érdemelte ki a tekintélyes állami elismerést. Esetében azonban nehéz lenne eltekinteni attól, hogy a Magyar Katolikus Egyház bíborosáról beszélünk.

Egyszerre konzervatív és liberális. Konzervatív abban az értelemben, hogy legfontosabb feladatának a keresztény hit lényegének megőrzését tekinti, és liberális olyan szempontból, hogy mindezt a teljes krisztusi szabadság szellemiségében kívánja megvalósítani – így jellemezte egy református lelkész Erdő Pétert, aki a nyugállományba vonuló Paskai Lászlót váltva, a prímási rangot is elnyerve 2003 elején kezdte meg érseki szolgálatát az esztergom-budapesti főegyházmegye élén. Nem sokat kellett várni bíborosi kinevezésére sem, később a magyar püspöki kar és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökévé is megválasztották.

Erdő Péter
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az idézett református lelkészt egyébiránt Balog Zoltánnak hívják, jelenleg az emberi erőforrások minisztere. Kinevezésekor lelkesen beszélt Erdő Péterről a mostani KDNP-s miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt is. Erdő Péter személyiségének és felfogásának lényegét Semjén abban látta, hogy technikai jellegű egyházpolitikai kérdésekben rugalmas, az egyház szabadságát viszont kőkeményen védelmezi.

Balog Zoltán és Semjén Zsolt értékelése máig nem veszített érvényéből. Erdő Péter legkevésbé sem sorolható a politikai katolicizmus reprezentánsai, a Fidesz elkötelezett hívei közé. Időnként konfliktusokat is vállalt a kormánnyal (lásd: a „kötelezően választható" hittan bevezetése és finanszírozása, az egyházi törvény sokadik átírása, a menedékjogi szabályozás anomáliái).

Közben nem lehet mondani, hogy egyházán belül erősödött volna a pozíciója. Bár a hierarchiában bíborosként továbbra is ő tölti be a legmagasabb tisztséget, tavaly már a vele szemben induló Veres Andrást választották a püspöki kar elnökévé. Erdő Péter állami kitüntetése tehát egyáltalán nem szokványos döntés a kormány részéről. Ha közrejátszottak is egyházpolitikai megfontolások, végső soron egy nagy tudású, autonóm személyiség kapta az elismerést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.